Jánkmajtis

Jánkmajtis

Főesperesség:Szatmári Főesperesség
Esperesi kerület:Csengeri Esperesi Kerület
A parókia címe:4741 Jánkmajtis, Arany János út 83.
Postacím:4741 Jánkmajtis, Arany János út 83.
Telefonszám:
Titulus:Istenszülő templomba vezetése
Templombúcsú:november 21.
Alapítás éve:1720
Anyakönyvek:1806
Az egyházközség rövid bemutatása:A jánki egyházközség pontos alapítási ideje nem ismert, 1720 körül már létezhetett. Kezdetben fatemplomot építettek, amely Szent Mihály főangyal tiszteletére volt szentelve. Ennek a templomnak az egykori ikonosztázionjához tartozhatott a szép, íves profilú, jelenleg előkészítő oltárként használt asztal, az egykori védőszentre utaló, töredékes ószláv felirat ma is olvasható rajta. 1838-ban az új, szilárd anyagból építendő templom számára új telket kaptak, alapkövét 1843-ban tették le, de a munkálatok sokáig húzódtak, csak 1855-ben szentelték föl. Teljes ikonosztázionja ötven évvel később, 1905-ben készült a budapesti Rétay és Benedek Műintézetben, a középtengelyben olvasható felirat szerint. Az 1970-es árvíz idején a templomban is állt a víz. A helyreállítás majd’ egy évtizedig tartott. 1976-ban restaurálták az ikonosztáziont, három évvel később új főoltár készült – a baldachinos oltárt a bizánci előírásoknak megfelelően átalakították –, a falakra Pikó László festett képeket. Felszentelése 1980-ban történt meg. A templomot utoljára 2014-ben, jelentős pályázati támogatással újították fel.
A templom/kápolna címe:

4741 Jánkmajtis, Arany János utca 79 (templom) műemlék

4737 Kisnamény, Kis utca 16 (templom)

Templomépítés:1855
Filiák és misézőhelyek:Kisnamény (gk. kápolna)
Nagyszekeres (rk. kápolna)
A parókiához tartozó összes település:Darnó
Hermánszeg
Kisnamény
Kisszekeres
Nagyszekeres
Nemesborzova
Szolgálattevő személy(ek):
2019- Magyar Mártonoldallagos adminisztrátor
Eddigi szolgálattevők:
1918-1926 Verdon Jánosh. lelkész
1939-1946 Fekete Lajosh. lelkész
1946-1952dr. Timaffy Endreparókus
1959-1960 Kovács Gyulahelyettes lelkész
1960-1973 Oláh Miklósparókus
1973-1985 Tóth Tibor h. lelkész, majd parókus
1985-1992 Orosz-Tóth György h. lelkész
1992-2003 Szilágyi Gábor parókus
2003-2005 Tóth András parókus
2005-2008 Molnár Zoltánh. lelkész
2009-2019 Kovács Róbert oldallagos adminisztrátor
2019- Magyar Mártonoldallagos adminisztrátor