Levelek

Levelek

Főesperesség:Szatmári Főesperesség
Esperesi kerület:Karászi Esperesi Kerület
A parókia címe:4555 Levelek, Hősök tere 4.
Postacím:4555 Levelek, Hősök tere 4.
Telefonszám:(42) 610 924
Titulus:Istenszülő oltalma
Templombúcsú:október 1.
Alapítás éve:XVIII. sz. eleje
Anyakönyvek:1777
Az egyházközség rövid bemutatása:Az egyházközség alapítása a 18. század elején történhetett, papját 1714-ben már említik. 1740 körül épült fatemplomára van adat, amely 1747-ben még nem volt készen. Közel harminc év múlva már ezt a templomot romosnak mondják, ezért 1776-ban egy másik, kedvezőbb fekvésű telken új téglatemplom építéséhez fogtak, amelyet csak 1797-ben tudtak fölszentelni. A barokk templom érdekessége, hogy a hajó tetőgerincére ülő homlokzati tornya fából van. Teljes ikonosztázionja és főoltára 1815 körül készült, de alapképeit a 20. század elején, többi képét az 1970-es években újakra cserélték, eredeti királyi ajtaja is elpusztult. A templomot 2016-ban pályázati támogatással újították fel, Szocska A. Ábel OSBM apostoli kormányzó áldotta meg.

A szomszédos Magyon a római katolikusokkal közös használatú templom van, amelybe 2010-ben a hívek két alapképet készíttettek Monostory Viktóriával.
A templom/kápolna címe:

4555 Levelek, Kossuth Lajos utca 7 (templom) műemlék

4556 Magy, Kossuth Lajos 58 (templom)

Templomépítés:1776-1797
Filiák és misézőhelyek:Besenyőd
Magy (rk. templom)
Nyíribrony
A parókiához tartozó összes település:Besenyőd
Magy
Nyíribrony
Szolgálattevő személy(ek):
1929- Oláh Kornélkisegítő lelkész
2023- Kanyó Árpádparókus
Eddigi szolgálattevők:
1929- Oláh Kornélkisegítő lelkész
1931-1932 Korpos Andorsegédlelkész
1966-1980 Vatamány Albert parókus
1980-1985 Damjanovics Pálparókus
1986-1992 Tovai József parókus
1992-1994 Szabó Mihály parókus
1994-2007 Káplár János parókus
2007-2023 Seres Péter parókus
2023- Kanyó Árpádparókus