Mezőladány

Mezőladány

Főesperesség:Székesegyházi Főesperesség
Esperesi kerület:Kisvárdai Esperesi Kerület
A parókia címe:4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 8.
Postacím:4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 8.
Telefonszám:(45) 445 255
Titulus:Szent Mihály főangyal
Templombúcsú:november 8.
Alapítás éve:1949
Anyakönyvek:1949
Az egyházközség rövid bemutatása:A településen a 19. század első harmadában jelentek meg a görögkatolikusok, akik az anyaegyház, Tornyospálca templomát látogatták. A római katolikus hívekkel összefogva az 1920-as években közös használatú templomot építettek, majd a következő évtizedben saját iskola és benne kápolna létesítését kezdték meg. Az iskolakápolnát Dudás Miklós püspök 1941-ben szentelte fel. Az iskolaépület 1948-ban államosításra került, de a kápolnában továbbra is tarthattak Szent Liturgiákat. A hívek kérésére 1949-ben önálló egyházközség alakult helyben lakó lelkésszel. A közösség a rendszerváltás után kapta vissza az épületet, melyhez tornyot is építettek 1991-ben. Ikonosztázionját Gergely József készítette, képeit Kiss Lászlóné festette 1994-ben. A hajó falán függő képek Pásztor Miklós munkái.
A templom/kápolna címe:

4641 Mezőladány, Jókai Mór utca 2 (kápolna)

Templomépítés:1941
Filiák és misézőhelyek:Újkenéz (rk. templom)
A parókiához tartozó összes település:Benk
Mátyus
Újkenéz
Szolgálattevő személy(ek):
2017- Nagy Béla oldallagos adminisztrátor
Eddigi szolgálattevők:
1962-1968 Szalka Béla h. lelkész
1968-1976 Kocsis Istvánh. lelkész
1978-1984 Márku Lászlóparókus
1984-1995 Zuró József h. lelkész, majd parókus
1997-1999 Demkó Balázsh. lelkész
1999-2004 Vatamány Sándor parókus
2004-2008 Thodory Ferenc parókus
2008-2017 Beregi Istvánparókus
2017- Nagy Béla oldallagos adminisztrátor