Nagydobos

Nagydobos

Főesperesség:Szatmári Főesperesség
Esperesi kerület:Nyíri Esperesi Kerület
A parókia címe:4823 Nagydobos, Fő út 185.
Postacím:4823 Nagydobos, Fő út 185.
Telefonszám:(44) 380 845
Titulus:Nagy Szent Bazil főpap
Templombúcsú:január 1.
Alapítás éve:XVIII. sz. közepe
Anyakönyvek:1813
Az egyházközség rövid bemutatása:A parókia pontos alapítási idejét nem ismerjük, a 18. század közepén végzett kánoni látogatás szerint ekkor már zsindellyel fedett fatemploma volt, amelyet Olsay Mihály máriapócsi parókus, helynök áldott meg. Azt is följegyezték, hogy a szükséges felszerelések megvoltak, külön kiemelték az ikonosztáziont. 1872-ben a fatemplom helyére romantikus stílusú téglatemplomot kezdtek építeni, amelyet 1883. október 13-án szenteltek föl. A fatemplom egykori berendezéséből, amelyet az új templomba is átmentettek, mára két Szent Miklós püspök ikon és az egykori oltár töredékei maradtak meg. A templom toronysisakját 1925-ben átépítették, 1935-ben a hajót zsindely helyett bádoggal fedték. Az új ikonosztázionját Csécsi László és Papp Ferenc készítették, a diadalív külső oldalát díszítő, magyar szenteket ábrázoló falképeit 1938-ban, a Szent István-év alkalmából festette a debreceni Papp Ferenc. 1950-ben új főoltárt készítettek. A 20. század második felében a templom külsejét megújították, 2014-ben az egész épület megújult. Érdekes emlék a templomban álló, 1739-ben készült kovácsoltvas kettős kereszt, amely eredetileg a nagykárolyi görögkatolikus templom tornyát díszítette.

Vaja filiában 2001–02-ben templom épült a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére.
A templom/kápolna címe:

4823 Nagydobos, Fő út 174 (templom)

4562 Vaja, Lahner utca 41 (templom)

Templomépítés:1872-1883
Filiák és misézőhelyek:Vaja (gk. templom)
A parókiához tartozó összes település:Szamosszeg
Vaja
Szociális alapszolgáltatás:Nagy Szent Bazil Diakónia Szolgálat
Szolgálattevő személy(ek):
2017- Kicsák Jánosparókus
Eddigi szolgálattevők:
1966-1973 Gulyás Attilah. lelkész
1973-1998 Rádi Csaba parókus
1998-2008 Feczák László parókus
2008-2017 Molnár Zoltánh. lelkész, majd parókus
2008-2008ifj. Beregi IstvánVaja filia oldallagos adminisztrátora
2017- Kicsák Jánosparókus