XIV. Leó pápa pünkösdi homíliája: A háborútól a szeretet mindenhatósága szabadít meg

Kedves testvéreim!

A húsvéti idő ma, pünkösd főünnepén éri el beteljesedését. Az evangélium, hogy az üdvösség ezen eseményének az egységét hangsúlyozza, ismét a „hét első napjához” vezet bennünket (vö. Jn 20,19), vagyis ahhoz az új naphoz, amelyen a feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak, és megmutatja nekik „kezét és oldalát” (Jn 20,20).

Az Úr feltárja dicsőséges testét, mégpedig éppen a sebeit, a keresztre feszítés okozta sebhelyeket. Kínszenvedésének ezek a jelei – melyek ékesebben szólnak bármilyen beszédnél – átváltoztak: aki meghalt, örökké él.

Az Úr láttán a tanítványok is életre kelnek: félelmükben bezárkóztak az emeleti terembe, de Jézus a zárt ajtók ellenére is belép hozzájuk, és örömmel tölti el őket. Ő áthalad a halálunkon, megnyitja a sírt, és kitárja akkor, amikor számunkra már nem volt kiút.

Ehhez a tettéhez Krisztus hozzákapcsolja a szavát is: „Békesség nektek!” (Jn 20,19); majd rögtön ezután tanítványaira leheli a Szentlelket. A feltámadott tele van élettel: miután mint valóságos ember megmutatta test szerinti életét, mint az Atya szeretett Fia, aki testvérünkké és megváltónkká lett, az isteni életet ajándékozza nekünk. Ugyanabban az emeleti teremben, ahol megkötötte az új és örök szövetséget, Jézus kiárasztja a Lelket: a vacsora és az árulás helyszíne átalakul, és az apostolok sírjából az egész Egyház számára a feltámadás ölévé válik. Ezért a pünkösd húsvéti ünnep és Krisztus testének ünnepe, kegyelemből pedig Krisztus teste mi vagyunk.

E misztérium ünneplésekor három szempontra szeretnék kitérni.

Elsőként: a feltámadt Krisztus Lelke a béke Lelke. Krisztus ugyanis az ő húsvétja által békét teremt Isten és az ember között, a Szentlélek pedig ezt a békét a szívekbe árasztja, és szétterjeszti a világban. Ez a béke a megbocsátásból fakad, és a megbocsátáshoz vezet: azzal a bocsánattal kezdődik, amelyet magától, Jézustól kapunk, akit mi elárultunk, elítéltünk és keresztre feszítettünk. Meglepve bennünket szeretetével, éppen ő, a feltámadott mondja: „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer” (Jn 20,23). E szavakkal Jézus isteni cselekvést bíz ránk, mert egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket (vö. Mk 2,7). Ezt a hatalmat az egyetemes kiengesztelődés jegyében kapjuk: 

az Úr a béke Lelkét a történelem egyik végétől a másikig kiárasztja, mert aki mindenkit megváltott a haláltól, senkit sem zár ki.

A Szentlélek ugyanis Úr, és életet ad már a teremtés kezdetétől, amikor a vizek fölött lebegett (vö. Ter 1,2), most pedig, a megváltás idején, megváltoztatja a világ történelmét: a pünkösd valóban az új szövetségnek, vagyis Isten és a föld összes népe közötti szövetségnek az ünnepeként teljesedik be.

Miközben az égből támadt zúgás, a szélvihar és a lángnyelvek az emeleti teremben a Sínai-hegy ősi jeleit idézik fel (vö. ApCsel 2,2–3; Kiv 19,16–19), Isten szent törvénye a szívekbe íródik: a Lélek szeretetbetűkkel vési bele Krisztusba és az ő testébe, az Egyházba. Ez a törvény a béke törvénye: a szeretet kettős parancsa, melyre a Lélek szívünk minden dobbanásával emlékeztet bennünket.

Szívünkben ezért így könyöröghetünk: „Veni Sancte Spiritus”, mert ő már megadatott nekünk. Vágyakozhatunk utána, mert már megígértetett nekünk. Befogadhatjuk, mert ő a lélek édes vendége.

A második szempont: a feltámadt Krisztus Lelke a küldetés Lelke: „Amint engem küldött az Atya – mondja az Úr –, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Így bevon bennünket Jézus az ő küldetésébe: annak küldetésébe, aki Istentől jön, és Istenhez tér vissza annak a Szentléleknek az erejében, aki az Atyától és a Fiútól származik, s akit velük együtt imádunk és dicsőítünk, mint az egyetlen Istent.

A Szentlélek Krisztus élő szeretete, amely átjár bennünket, ösztönöz és támogat a küldetésben (vö. 2Kor 5,14).

Miközben megadja az apostoloknak a különféle nyelveken szólás képességét (vö. ApCsel 2,4), ugyanez a Lélek megtanítja az emberiségnek az üdvösségről szóló beszédet. Most, hogy az apostolok befogadták magukba a feltámadt Krisztus Leheletét, ez az üdvösséghirdetés az ő szájukból hangzik fel, Péter és a vele lévők hangján. Az apostolok éppen pünkösd napján kezdik hirdetni Jézust, a megfeszített és feltámadott Krisztust: Isten „nagy tettei” (ApCsel 2,11) mind benne foglaltatnak a megváltásban, mely a hittel kezdődik.

A bennünk élő Szentlélek első műve ugyanis a hit, amellyel megvalljuk: „Jézus az Úr!” (1Kor 12,3).

Ez a hit él és fejeződik ki minden jó cselekedetben, minden irgalomból fakadó és erényes tettben. Isten műve tehát mi vagyunk, akik ma a világ minden részéről ide érkeztünk, akik meghívást kaptunk az Úr asztalához, és összegyűltünk, hogy hallgassuk az ő szavát, és küldetést kaptunk, hogy tanúságot tegyünk róla mindenütt.

Kedves testvéreim, valóban mi is részei vagyunk az evangéliumnak: az egész Egyház főszereplője az evangéliumnak, nem csupán őrzője.

A Lélek erejével igehirdetésünk örömmel és reménnyel telik meg, mert mi magunk vagyunk a világ újdonsága, a föld világossága és sója (vö. Mt 5,13–14). Nem a mi érdemünk vagy kiváltságunk miatt, hanem az Úr szavának köszönhetően, aki megszenteli a bűnöst, meggyógyítja a leprást, és apostollá teszi azt, aki megtagadta őt.

Egyfelől – jól látjuk – vannak olyan változások, amelyek nem megújítják a világot, hanem tévedésekkel és erőszakos tettekkel öregítik azt. Másfelől viszont a Szentlélek megvilágosítja az emberek elméjét, és új életenergiákat ébreszt a szívükben. Így alakítja át a történelmet, megnyitva az üdvösség előtt, vagyis azon ajándék előtt, amelyet az egyetlen Úr mindenkivel megoszt. Az Egyház küldetése erről a megosztásról tesz tanúságot, amikor a világ zűrzavarát Istennel és egymással való közösséggé alakítja.

Ez a küldetés az Istenről és az emberről szóló igazság kimondásával kezdődik, mert a feltámadt Krisztus Lelke az „igazság Lelke” (Jn 14,17). Maga az Úr ígérte ezt meg nekünk, amikor egyháza számára egységet kért, olyan egységet, amely Isten szeretetén, szeretetünk forrásán alapul. A Lélek, aki a próféták által szólt, mindig az igazságban való egységet munkálja, mert megértést, egyetértést és következetes életvitelt ébreszt bennünk. Amint Szent Ágoston tanítja: „A Szentlélek azt akarta, hogy ez legyen jelenlétének jele” (Kétszázhatvankilencedik beszéd, 1): az egyetlen hitben egymást megértő nyelvek adománya. A Vigasztaló tehát megvéd bennünket mindattól, ami akadályozza ezt az egyetértést: a pártoskodástól, a képmutatástól, az evangélium fényét elhomályosító divatoktól. Az Isten által nekünk ajándékozott igazság így felszabadító szó marad minden nép számára, olyan üzenet, amely belülről alakít át minden kultúrát.

A feltámadt Krisztus Lelke ugyanis nem egyszer árad ki, és ezzel vége, hanem szüntelenül árad. Amint az Eucharisztia Krisztus élő jelenléte, amely mindig táplál bennünket, úgy a Szentlélek ránk nyomja pecsétjét a keresztségben, amely kereszténnyé tesz bennünket; a bérmálásban, amely tanúkká tesz bennünket; és az egyházi rend szentségében, amely szolgálattevőket és pásztorokat állít Isten népe számára. Minden szentségben ő a dator munerum, az életszentség forrása, aki megsokszorozza az adományokat és karizmákat az imádságban, az irgalmasság cselekedeteiben és Isten szavának tanulmányozásában. Amint az apostol tanítja: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Éppen ezért vagyunk Egyház, egyetlen test, mely Istenből él és a világot szolgálja.

A Léleknek köszönhetően elvihetjük mindenkinek az igazi békét, az üdvözítő igazságot, vagyis magát Krisztus Urunkat.

Kedves testvéreim, lángoló szívvel imádkozzunk ma azért, hogy a feltámadt Krisztus Lelke megszabadítson bennünket a háború csapásától, melyet nem valamely szuperhatalom, hanem a szeretet mindenhatósága győz le. Imádkozzunk azért, hogy megszabadítsa az emberiséget a nyomorúságtól, amelyet nem mérhetetlen gazdagság, hanem kimeríthetetlen ajándék vált meg. Kérjük, hogy gyógyítson meg bennünket a bűn mételyétől a Jézus nevében minden népnek hirdetett megváltás erejében! Ez az a kegyelem, amely bátorságot önt az apostolokba: áradjon belénk is ma és mindörökké Máriának, az Egyház Anyjának közbenjárására!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás:Magyar Kurír, fotó: Vatican Media

Nyíregyházi Egyházmegye