A Lélek gyümölcse a szeretet – pünkösd vasárnap a székesegyházban

A Lélek gyümölcse a szeretet – pünkösd vasárnap a székesegyházban

Ünnepi Szent Liturgiát vezetett Szocska A. Ábel megyéspüspök pünkösdvasárnap, május 24-én a székesegyházban. A főpásztor homíliájában a Szentlélek jelenlétének felismerhető jeleire és a krisztusi tanítás belső összefüggéseire irányította a hívők figyelmét. A szertartás különleges mozzanataként az újonnan megválasztott képviselő-testületi tagok ünnepélyes esküt tettek, elkötelezve magukat a közösség szolgálatára.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. május 24. 17:50

Pünkösdvasárnap a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születését ünnepli. A székesegyházban bemutatott Szent Liturgiát vezető Szocska A. Ábel megyéspüspök prédikációja elején köszöntötte a megjelent paptestvéreket, a híveket, valamint az egyházközség újonnan megválasztott, eskütétel előtt álló képviselőit.

A főpásztor tanításának kiindulópontjául Krisztus Márk evangéliumában olvasható szavait választotta: „akinek van, annak még adnak”. Ez a kijelentés – bár többféleképpen is értelmezhető – a lelki élet törvényszerűségei szerint a hála és a Szentlélek működésére vonatkozik. A lelki irodalom szerint: ha lelkünkben hálásak vagyunk, akkor ezt a hálát a Jóisten megsokasítja az életünkben.

A püspök hangsúlyozta, hogy a Lélek hangja a szíven keresztül szólal meg, jelenlétének zsinórmértékét pedig Szent Pál apostol Galatákhoz írt levele mutatja meg. A Lélek gyümölcse a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás. „A szeretet minden más gyümölcsnek a forrása a Szentlélekben” – tudatosította Ábel atya.

Az egyház évről évre ezt a lelki tükröt állítja a hívek elé a test cselekedeteivel – az önzéssel, a viszállyal és a széthúzással – szemben, hogy a hívők megvizsgálhassák, mi irányítja az életüket.

A Lélekre való ráhagyatkozás szükséges a tisztségüket most megkezdő egyházközségi képviselőktől is, akik a liturgia ünnepélyes pillanataként esküt tettek a helyi közösség hűséges szolgálatára.

Szocska A. Ábel püspök záró fohászában megerősítette a jelenlévőket abban, hogy a pünkösdi Lélek befogadása az isteni tetszés szerinti élet kulcsa. Ha így élünk, akkor, amink van, ahhoz még adatik, mert a Lélek megadja azt – húzta alá a krisztusi szavakat.

A Szent Liturgián jelen volt az egyházmegye főhelynöke, dr. Gánicz Endre Sándor atya is. A szertartás során három diakónus végzett szolgálatot: Zoltán György fődiakónus, Gánicz Tamás irodaigazgató-diakónus és Dévai Marcell, a székesegyház diakónusa.

Az ünnepség végén a közösség hálával fordult a távozó tisztségviselők felé. A leköszönő korábbi testületi tagoktól ajándékkal és köszönettel búcsúztak.

Az esküt – Ábel püspök jelenlétében – letevő, újonnan megválasztott tagokat Szabó Tamás parókus atya személyesen mutatta be a templom közösségének, kérve a hívek imádságos támogatását a megkezdett munkához.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

pünkösd,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert