Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán

Magyarország apostoli nunciusa a Szentszék képviseletében vett részt a Hierarchák Tanácsán, a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház legfőbb döntéshozó és tanácskozó testületének ülésén. Ez alkalomból írt köszöntőjét teljes terjedelmében közreadjuk. 

Excellenciás Urak, kedves Püspöktestvéreim!

1. Bevezetés. Örömmel és testvéri szeretettel üdvözöllek benneteket XIV. Leó pápa nevében is, mindig hálás vagyok azért, hogy ezt az időt veletek tölthetem. Elismeréssel adózom a fogadtatásért és a vendégszeretetért, amelyet ezeken az alkalmakon irántam és az Apostoli Nunciatúra munkatársai iránt tanúsítotok. Kulcsár Dávid atya most először tapasztalja ezt. Üdvözlöm munkatársaitokat is.

2. A Keleti Egyházak tanúságtétele. Májusban az elsők közt voltatok, akik találkoztatok az új szentatyával, XIV. Leó pápával, a görögkatolikus egyházak jubileuma alkalmából[1]. Azután június elején Leó pápa beszédet tartott Rómában az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem által szervezett „Nikaia és a harmadik évezred egyháza: a katolikus-ortodox egység felé” elnevezésű szimpózium résztvevőinek[2].  Szent Péter és Pál apostolok főünnepén a pápa üdvözölte a Vatikánban Bartholomaiosz pátriárkát, valamint a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus delegációját[3].  Július 17-én Castelgandolfóban a szentatya az ortodox-katolikus ökumenikus zarándoklat résztvevőit fogadta, köztük eminenciás és főtisztelendő Joseph Tobin newarki bíborost (USA) és az amerikai Elpidophoros görög ortodox metropolitát[4].  Két nappal később a szentatya üzenetet küldött a pittsburghi bizánci katolikus főegyházmegye metropóliai gyűlésének[5].

A pápa keleti egyházak iránt tanúsított őszinte érdeklődése a következő kérdést vetette fel bennem: hogyan lehetne a keleti katolikus egyházak ősi tanúságtétele a kulcs a megosztottságok gyógyításához és a valódi katolikus egység újjáélesztéséhez korunkban? Hadd osszak meg veletek néhány személyes gondolatot!

A néhai Ferenc pápa a Kelet nagy barátja volt. Szorosan együttműködött Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával olyan kérdésekben, amelyek a környezettől a húsvét közös dátumának meghatározásáig terjedtek. Pápaságának kezdetén még csotkit is viselt, jelezvén a Jézus-imához való ragaszkodását.

Most, hogy XIV. Leó pápa elfoglalta Szent Péter trónját, a Kelet megújult reménnyel tekint a „két tüdővel lélegző”[6] Egyház gondolatának folytatására, ahogyan azt Szent II. János Pál pápa gyakran hangoztatta. Ezt a reményt erősíti a Leó név választása is. XIII. Leó pápára úgy emlékezünk, mint aki atyai gondoskodással fordult a keleti egyházak felé. Hogyan járulhatna hozzá a Kelet XIV. Leó pápai programjához? És az egység milyen gyümölcseinek élvezésében reménykedhetünk, mint egyetemes katolikus egyház?

Úgy gondolom, hogy az előző pápaság egy visszatérő témájával kell kezdenem, a szinodalitással. A mozgalom mellett és ellen szóló domináns hangok túl gyakran kerültek „liberális” és „konzervatív”, illetve „reformista” és „tradicionalista” táborokba. A szentatya (és mindannyiunk) feladata, hogy lebontsa ezeket a falakat, és megrajzoljon egy hitelesen „katolikus” képet a szinodalitásról.

Ennek megkönnyítése érdekében nem kell mást tennünk, mint a lumen orientaléra, azaz a „Kelet fényére” tekinteni. A Keletre tekinteni azt jelenti, hogy egy olyan apostoli hagyományra tekintünk, amely a szinodalitás rendszerén belül megőrizte a doktrinális és liturgikus ortodoxiát. A szinodalitásról szóló vitákban túl gyakran a különböző táborok a saját terheiket cipelik magukkal, ragaszkodva ahhoz, hogy a liturgia „így” vagy „úgy” kell legyen, vagy hogy az egyház tanítását „így” kell fenntartani, vagy „úgy” kell adaptálni. Ezek a pontok gyakran idegenek a szinodalitástól, de mivel mi „felállítottuk a sátrunkat”, hogy úgy mondjam, az egész csomaggal érkezünk, elterelve a figyelmet a valódi kérdésekről.

A szinodalitás a kezdetektől fogva létezett az Egyházban. Ezt megerősítik az ökumenikus és helyi zsinatok, valamint a keleti egyházak – beleértve a keleti katolikus egyházakat is – állandó tanúságtétele és szinodális ekkleziológiája. Természetesen számos példa van a szinodális kormányzási modellek kudarcára, mind az ókori, mind a modern időkben: a „rablózsinat”, azaz a második efezusi zsinat, a kudarcba fulladt zsinatok, a nem kevés aggodalmat keltő német „szinodális út” és a legutóbbi szinodalitásról szóló szinódus hibás lépései.

Éppen ezért felmerül az igény, hogy meghallgassuk a Kelet tanúságtételét. A katolikus Keletnek élő és apostoli hagyománya van a zsinati kormányzással kapcsolatban, melyet a Rómával közösségben lévő, sui iuris egyházak képviselnek. Ez a közösség élénk és lüktető. A Kelet lélegzetet cserél a Nyugattal, és a Nyugat a Kelettel – így kell lennie! Megszakítani a Keletről áramló levegőt félrevezető egyházi modellek javára azt jelenti, hogy gyengítjük közösségünket és előidézzük a test felbomlásának veszélyét. Egy test nem osztható meg önmagában; a Keletnek meg kell osztania az életét a Nyugattal, különösen a szinodalitás témájában. Ezen túlmenően az Egyháznak csodálatos lehetősége kínálkozik arra, hogy előmozdítsa a nagyobb egységet elszakadt keleti testvéreinkkel. Az ortodox egyházak és más ősi keleti egyházak, bár nem részesei a péteri szolgálatnak, nagy tapasztalattal rendelkeznek a szinodális kormányzás terén. XIV. Leó pápa, különösen a Nikaiai Zsinat 1700. évfordulóján, meghívhatná őket a közösség asztalához, hogy megosszák velünk ezt a szinodális tapasztalatot.

A szinodalitással kapcsolatos másik szempont – amely valószínűleg nagyon fontos szentatyánk számára – a szubszidiaritás elve. Bár ezt hivatalosan XI. Pius pápa fogalmazta meg[7], alapjai már XIII. Leó pápa Rerum Novarum enciklikájában is megnyilvánulnak[8].  Az elv szerint a problémákat a legalsóbb hatalmi szinten kell kezelni: a családi ügyeket otthon, a városi problémákat a városban. Csak akkor kell beavatkozni a magasabb szinteken, ha ezek kudarcot vallanak.

A szubszidiaritás elve a katolikus társadalmi tanítás egyik alapja. A teológiában a különböző teológiai diszciplínák gyakran kiegészítik és tájékoztatják egymást. Például nem választhatjuk el a mariológiát a krisztológiától, sem a morális teológiát a keresztény antropológiától. A különböző diszciplínák összefonódnak és tájékoztatják egymást. Talán egy leói pápaság bevezethetné a szubszidiaritást a szinodalitásról szóló vitába.

A szinodalitás témáján túlmenően már láttuk, hogy a szentatya – ahogyan azt tiszteletreméltó elődei is tették – továbbra is ösztönzi a keleti egyházakat, hogy őrizzék meg teológiai és fegyelmi hagyományaikat. A II. Vatikáni Zsinat óta a Kelet újra felfedezte gyökereit, és visszatér hitének hiteles kifejezésmódjaihoz. Liturgiái, építészete, ikonográfiája, a sivatagi spiritualitás és számos kortárs mártírjának tanúságtétele mind alkalmat adnak az ünneplésre és a kölcsönös gazdagodásra. Minél hűségesebbek a keleti egyházak hagyományaikhoz, annál hatékonyabb a tanúságtételük az egyetemes Egyház számára.

Ismét eszembe jut II. János Pál kulcsmondata: „mindkét tüdőnkkel kell lélegeznünk”. Túl gyakran tekintettek úgy a Keletre, mint az Egyház egzotikus kiegészítőjére: elég katolikus ahhoz, hogy tolerálják, de nem mainstream, ezért könnyen figyelmen kívül hagyható. Szülőhazámban sok latin rítusú katolikusnak fogalma sincs a keleti katolikusság létezéséről. Hogyan lehetséges, hogy nem tudjuk, hogy két tüdőnk van? Ez olyan, mintha nem ismernénk a másik kezünket vagy a másik szemünket. A tudatosság ezen hiányát egy szilárd programmal kell pótolni, amelynek célja a Kelettel való újraegyesítés... az egész Kelettel!

A keleti katolikus egyházak Rómával való egységben léteznek, mint az újraegyesítés részleges sikereinek történelmi példái. A görögkatolikus egyház ilyen példa. Ma ezek az egyházak az ortodoxokkal és más ősi keleti egyházakkal való teljes közösség közvetítőiként szolgálnak. A teljes közösség nem egy megvalósíthatatlan álom. Az egység az Úr Jézus Krisztus parancsa, aki imádkozott, „hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk” (Jn 17,22).

2025-ben számos jelentős esemény történt, amelyek az egység felé mutatnak. Ebben az évben a nyugati és keleti egyházak ugyanazon a napon ünnepelték a húsvétot. Legyen ez így örökre! Együtt ünnepeljük a Nikaiai Zsinat 1700. évfordulóját is. Közös szentháromságos hitünk ünneplése alkalmat ad arra, hogy megerősítsük egységkötelékeinket.

A Gondviselés pedig új szentatyát adott nekünk. Mivel a pápa Krisztus Teste egységének látható szimbóluma, nem kellene-e XIV. Leó pápában egy új lehetőséget látnunk a teljes egység megvalósítására? Ez minden bizonnyal olyan cél, amelyért buzgón kell küzdenünk.

Minden új pontifikátus új reményt hoz Isten népe számára. A „nyájat legeltetni” és „a testvéreket a hitben megerősíteni”, mint feladat kizárólag Szent Péter utódára van bízva. Biztos vagyok benne, hogy a keleti katolikus egyházak készek szolgálni és segíteni Péter utódát a rá bízott feladatok elvégzésében.

Az ősi és hűséges egyházak sok „keleti fényt” tudnak adni ezekben a zavaros és sötét napokban. Elkötelezzük magunkat, hogy Péter mellett állunk és támogatjuk őt, hogy teljesíthesse azt, amit Isten parancsolt neki.

A Nikaiai Zsinatról szóló szimpóziumon tartott beszédének végén Leó pápa felkérte hallgatóit, hogy álljanak fel imádkozni, és kérjék a Szentlélektől az egység ajándékát. Az általa elmondott ima a Szentlélekben való egységét kéri, és a keleti hagyományból származik. Kérem, hogy most ugyanezt az imát imádkozzátok velem együtt:

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke,
ki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz,
minden jónak kútfeje és az életnek megadója,
jöjj el és lakozzál mibennünk,
és tisztíts meg minket minden szennytől,
és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!

A Szentlélek áldja meg a magyar földet és árassza ki mennyei kegyelmét a Hajdúdorogi Főegyházmegyére, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegyére!

Köszönöm, hogy türelmesen meghallgattatok.

[1] XIV. Leó pápa beszéde a Keleti Egyházak jubileumának résztvevőihez (VI. Pál aula, 2025. május 14. szerda: https://www.vatican.va/content/leo-xiv/it/speeches/2025/may/documents/20250514-giubileo-chiese-orientali.html (.)

[2] XIV. Leó pápa beszéde a „Nikaia és a harmadik évezred egyháza: a katolikus-ortodox egység felé” szimpózium résztvevőihez (Kelemen-terem, 2025. június 7. szombat): https://www.vatican.va/content/leo-xiv/it/speeches/2025/june/documents/20250607-simposio-nicea.html (.)

[3] Őszentsége, XIV. Leó pápa fogadja az Ökumenikus Patriarchátus delegációját Szent Péter és Pál apostolok főünnepén (2025. június 28.):

https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/speeches/2025/june/documents/20250628-patriarcato-ecumenico.html (.)

[4] XIV. Leó pápa fogadja az ortodox-katolikus ökumenikus zarándoklat résztvevőit az Amerikai Egyesült Államokból (Castel Gandolfo, 2025. július 17. csütörtök): https://www.vatican.va/content/leo-xiv/en/speeches/2025/july/documents/20250717-pellegrinaggio-ecumenico-usa.html (.)

[5] XIV. Leó pápa üzenete a pittsburgi bizánci katolikus főegyházmegye metropolitai gyűlésének (2025. július 16-20.): https://www.vatican.va/content/leo-xiv/it/messages/pont-messages/2025/documents/20250712-messaggio-assemblea-pittsburgh.html (.)

[6] Vö., inter alia, II. János Pál pápa Ut unum sint kezdetű enciklikája az ökumenikus törekvésekről (1995. május 25.): https://www.vatican.va/content/john-paul-ii/it/encyclicals/documents/hf_jp-ii_enc_25051995_ut-unum-sint.html (.)

[7] XI. Pius pápa Quadragesimo Anno kezdetű enciklikája tisztelendő pátriárka, prímás, érsek és püspök testvéreihez, az Apostoli Szentszékkel békében és közösségben lévő egész papsághoz a társadalmi rend megújításáról a Rerum novarum kibocsátásának 40. évfordulóján (1931. május 15.): https://www.vatican.va/content/pius-xi/it/encyclicals/documents/hf_p-xi_enc_19310515_quadragesimo-anno.html (.)

[8] XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű enciklikája a szociális kérdésről (1891. május 15.): www.vatican.va/content/leo-xiii/it/encyclicals/documents/hf_l-xiii_enc_15051891_rerum-novarum.html (.)

Szöveg leirata és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye