A Szent Miklós-székesegyház búcsúi ünnepe után néhány órával újra benépesült a templom körüli tér: kezdetét vette a Szent Miklós udvara, az a különleges adventi forgatag, amely évente-kétévente tér vissza a városba. A rendezvény célja idén is az volt, hogy bemutassa az egyházmegye sokszínűségét, közös ráhangolódást adjon a karácsonyra, és teret nyisson a találkozásnak, az együttlétnek és a szeretetvendégségnek.
A programot a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársai szervezték Szabó Tamás pasztorális helynök atya, székesegyházi parókus vezetésével. A megnyitón Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, majd a konferálók – Szikora Gábor és Oroszvári Molnár Anikó – vezették be az esemény résztvevőit a délután hangulatába.

Mivel az idei Szent Miklós udvara a ROHU00474 – „Katolikus rendezvényturizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyében” című projekt részeként valósult meg. A szervezők külön köszöntötték a Szatmári Római Katolikus Püspökség vendégeit és a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye képviselőit. A program célja, hogy közelebb hozza a görögkatolikus hit és kultúra értékeit, és egy jövőben létrejövő vallásturisztikai központ szemléjét adja.

A templomudvar igazi vásári forgataggá változott: illatok, ízek és kézműves portékák fogadták az érkezőket. A látogatók az intézmények felajánlásainak hála forró teát, süteményeket, valamint a Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ és Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon Hodász ételeit kóstolhattak. Szakolyi Szent Heléna Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ és a hodászi Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon Hodász igényes kézműves alkotásokkal készültek.

Kiemelt látványosság volt a mézeskalács falu, amelyet a Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Óvoda tagóvodái – vármegyeszerte mintegy tizenegy óvoda – pedagógusai és családjai készítettek sok-sok szeretettel. A kezdeményezést a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda koordinálta; köszönetet mondott minden hozzájárulónak Pásztor Lászlóné tagintézményvezető.

A műsorszámok hosszú sorát a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda gyermeki nyitották meg. Szerepeltek a színpadon a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola tanulói, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium növendékei, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és nevelőszülői hálózatában nevelkedő gyermekei, a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Muzsika Zeneiskola növendékei, és a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium énekkara. Énekek, versek, Szent Miklós életét megjelenítő rövid színdarab, megjelenített történetek hangolták a nézőket karácsony titkára.

A fellépőket a szervezők csokimikulással ajándékozták meg, többször is kiemelve a pedagógusok, szülők és intézmények áldozatos munkáját.

A készület egyik fontos állomása volt Szent Miklós püspök ünnepe, de betlehem felé még úton vagyunk. Addig is a Nyíregyházi Egyházmegye mézeskalács illatú szimbolikus közössége, a mézeskalács falu (126 épületével) naponta látogatható 15 órától, vagy előre egyeztetett időpontokban.
Az esemény az Interreg VI-A Románia–Magyarország Programban, a ROHU00474 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
Kapcsolódó:
Virrsztás a székesegyházban Szent Miklós ünnepének előestéjén
Szent Miklós ünnepe a székesegyházban
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 | 18 |
19 |
20 |
21 |
22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 |
28 |
|
29 |
30 |
31 |