A Szent Miklós-székesegyház hívei egész héten át imádságban készültek főpásztoruk ünnepére. Az előesti virrasztáson Ábel püspök két közösségi tagot részesített kisebb rendekben, miközben a templom különleges látványossággal gazdagodott: 11 óvoda 126 mézeskalácsháza alkotta meg az egyházmegye közös betlehemét. A hosszú imádságos együttlét csendje, a gyertyák fénye és Szent Miklós ikonja mind az elmélyülésre hívta a jelenlévőket.
Szent Miklós ünnepére egész héten készültek a Szent Miklós-székesegyház hívei: hétköznap esténként Csodatevő Szent Miklóshoz intézett Akathisztoszt énekeltek, pénteken, az ünnep előestéjén pedig alkonyati nagyvecsernyét tartottak lítiával, virrasztással, utrenyével.

Ezen a napon Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a közösség két tagját részesítette kisebb rendek feladásában: Csuka József felolvasói rendet, Dévai Marcell alszerpapi rendet kapott, és másnaptól immár a templom szolgálatában lát el lelkipásztori kisegítő feladatokat.

Közben az egyházmegye 11 óvodájából érkezett 126 mézeskalácsház is helyet kapott a templomban: a születés-ábrázolás alatt az egyházmegye egyfajta közösségi, jóillatú betlehemévé vált, hiszen közös összefogásból jött létre rengeteg család és gyermek munkájának köszönhetően.

A vecsernye, a lítia, a virrasztás és az utrenye – amelyeket ünnepek előestéjén tartanak – elcsendesedésre hív. Gyakran alszanak el a lámpák a hosszú szertartás alatt, a gyertyák derengése és a recitálás és az olykor felcsendülő többszólamú bizánci dallamok segítik az elmélyülni vágyókat, közben Szent Miklós ikonja a templom közepére került.

A lítia (a kenyér, olaj és bor megáldása) után egy szusszanásnyi szünetet tartottak az imádkozásban: az egyházközség fiataljai úgy gondolták, hogy Szent Miklóshoz híven szeretnének segíteni, enyhíteni a fáradalmakat, és egy kis melegséget, figyelmességet vinni az estébe. Feladatot vállaltak a jelenlévők megvendégelésében, házigazdaként segítettek a terítésben, felszolgálásban is.

„Kedves igazhitű testvérek!” – szólította meg Ábel atya a híveket. Szent Miklós életének üzenetével bíztatta a jelenlévőket: bár Miklós püspök oly korban élt a földön, amikor a legnagyobb hitviták voltak, részt vett a niceai zsinaton is. Ő mégis mindig kiállt hite mellett, ő igazhitű maradt. Nekünk is – Miklós püspök példájából kiindulva – nem a nehézségekre koncentráljunk, hanem arra, hogy hogyan tudjuk védelmezni hitünket.

A mézeskalács falu minden délután 15 órától megtekinthető, vagy előzetes bejelentkezést követően más, egyeztetett időpontban is.
Kapcsolódó:
Átadták a Szent Miklós-díjakat – idén Támba Miklós és Polgári László atya részesült az elismerésben
Szent Miklós udvara – közösség, fények és adventi öröm a székesegyház udvarán
Szent Miklós ünnepe a székesegyházban
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 | 18 |
19 |
20 |
21 |
22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 |
28 |
|
29 |
30 |
31 |