LITURGIKUS NAPTÁR

2026. június 10.

Róm 8,2-13

Atyámfiai! Tudjuk, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem a jót teszem, amelyet akarok, hanem a rosszat teszem, amelyet gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó. így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jónak megtételét nem találom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok: hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok: már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel: mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem a test szerint élnek. Mert a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.



Mt 10,16-22

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek tanúságot előttük és a pogányok előtt. Amikor előállítanak benneteket, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogy mit mondjatok. Mert hisz nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak, és halálra adják őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”




Szent Timót felszentelt vértanú

Timót az Olimposz hegy közelében, levő Prussza város püspöke volt. Tiszta és szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta meg. Nagy buzgósággal tevékenykedett a pogányok megtérítésében. Ezért a hitehagyott Julián császár elfogatta, és börtönbe záratta. Az emberek még oda is tódultak hozzá, ő pedig bátran hirdette nekik az Evangéliumot. A császár megtiltotta neki, hogy tanítson. Ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. Büntetésből a császár lefejeztette a IV. század II. felében.

Szent Sándor és Antonin vértanúk

A keresztényüldözések egyikében, amikor sok keresztényt megöltek hitükért, a kisázsiai Thrákia területéről származó Antonina keresztény nőt a kegyetlen Fesztusz helytartó elé vitték kihallgatásra. Mivel hitében állhatatosnak mutatkozott, a helytartó arra ítélte, hogy nyilvános házba vigyék kigúnyolásra. E napokban Isten angyala megjelent a 23 éves katonának Sándornak, és kérte, hogy menjen be a nyilvános házba és cseréljen Antoninával ruhát. Sándor ezt megtette, ruhát cseréltek, Antonina így kiszabadult és eltávozott. Mikor az eset kiderült és Sándornak kínt kellett szenvednie ezért, Antonina jóakaratúlag megjelent az ítélőszék előtt, hogy megmentőjével együtt nyerje el a vértanúságot. Mindkettőjüket szurokkal öntözve, tüzes gödörbe ásták bele 313-ban.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert