A Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodai feladatellátás helyének funkcióbővítő fejlesztése

2017. szeptember 1-én indult a „A Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodai feladatellátás helyének funkcióbővítő fejlesztése.” című projekt Kisvárdán. A TOP-1.4.1-15-SB1-2016-00073 azonosítószámú projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Magyar Állam és az Európai Unió 37 593 184 Ft támogatásban részesítette.

Funkcióbővítő fejlesztés valósult meg a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában. A fejlesztésnek több irányú célja volt. Egyrészt az óvodai feladatellátás színvonalának növelése a mozgásfejlesztést, szabadidős programoknak lehetőséget biztosító terek felújítása révén, másrészt az épület – környezetkímélő technológiák alkalmazásával – költség- és energia-hatékony fenntartásának javítása.

Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a rendszeres sportolásra, s mivel, esős időben nincs lehetősége a gyermekeknek nagyobb térben és a szabad levegőn játszani, ezért egy fedett terasz kialakítására is sor került mozgásigényük kielégítésére, illetve finommotoros mozgásfejlődésük elősegítésére. Ezzel együtt a térkövezés is megújult.

A régi drótkerítés helyére téglakerítés épült, melyen olyan újrafesthető felületek vannak kialakítva, ahová a gyerekek rajzolni tudnak.

Az egyre nagyobb létszámban jelentkező óvodai asztmás, allergiás megbetegedések miatt indokolt volt egy sószoba kialakítása a megbetegedések kezelésére, enyhítésére, illetve preventív célokra. Ez a különlegességnek is számító fejlesztés az épület keleti oldalán lévő fedett terasz helyén került elhelyezésre. A helyiség déli oldalán egy külön bejárat készült, hogy a termet az óvoda nyitva tartásától függetlenül is lehessen használni, illetve a használat így nem zavarja az óvoda alaptevékenységét. A helyiség belmagassága túl nagy, így egy gipszkarton álmennyezet is készült, melybe süllyesztett ledes spotvilágítás került különböző színű izzókkal, így a helyiség fényterápiára is alkalmas.

A fejlesztések során megújuló energiaforrásokat alkalmaztak a környezettudatos tervezés jegyében. Az energiafogyasztás részbeni kiváltására az épület tetőszerkezetének déli oldalára napelemeket helyeztek el. A TOP-1.4.1-15-SB1-2016-00073 számú projektben megvalósított fenti munkák 2019. 08. 30-án kerültek átadásra.

Megszakítás