72 óra kompromisszum nélkül – a Nyíregyházi Egyházmegyében: összefoglaló

72 óra kompromisszum nélkül – a Nyíregyházi Egyházmegyében: összefoglaló

A Nyíregyházi Egyházmegye idén is részt vett a már tíz éve jól működő 72 óra kompromisszum nélkül nevű kezdeményezésben. Összefoglaló képriport következik.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája 2017. október 19. 12:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2375 napja íródott

Ez történt a nyíregyházi Szent Zsófia Kollégiumban

 A nyíregyházi Szent Zsófia Kollégiumban a fiatalok élhető közösségi teret hoztak létre. Lomtalanítottak, pakoltak, rendbe hozták a bútorokat, szortíroztak. A klubhelyiség nemcsak őket szolgálja, hanem a Nyíregyházi Egyházmegye mentálhigiénés szolgálatának, a Görög Menta Ház programjainak is helyet ad. A fiatalok segítségével otthonosabb helyet sikerült létrehozni.

Beregdarócon a templom körül

Beregdarócon egy lelkes kis csapat segített a görögkatolikus templom körüli munkálatokban a pénteki nap folyamán. Faleveleket gereblyéztek, rendezték az udvart, csinosítgatták a kicsiny közösségük környezetét. Külön köszönjük Szikora Ede atyának, hogy koordinálta a csapatot!

A nagykállói korányisok Trella Tibor atyával és a gimnázium tanáraival dolgoztak együtt

A 72 óra kompromisszumok nélkül 2017-es jótékonysági akciójába idén bekapcsolódtak a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium tanárai és diákjai is. Csütörtök és péntek délután tűzifa hasogatásával, elrakásával, fűnyírással, kerítésjavítással hangolódtak a szombati nagy projektre. A 9 órai gyülekező és technikai megbeszélés után a Nagykálló és Kállósemjén között található kerékpárút megtisztítását tűzték ki célul. Egyrészt az út mellől behajló ágak levágásával, másrészt az út mentén található szemét összegyűjtésével szerették volna használhatóbbá és hangulatosabbá tenni a kerékpározók számára a területet. A tervezett célt sikerült is elérni, reméljük hosszan tartó lesz az eredmény! A munkát egy kis szalonnasütéssel zárták a résztvevők, amely a munkához hasonlóan jó hangulatban telt.

Kántorjánosiban is munkával telt a nap

A Kántorjánosi Egyházközségben a helyi játszóteret és a templom környékét csinosították a szorgos kezek.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája

Nyíregyházi Egyházmegye

72 óra, kompromisszum nélkül, Nagykálló, Kántorjánosi, Nyíregyháza,Beregdaróc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert