A roma testvérek cigánypasztorációról – ötödik kerekasztal-beszélgetés a főiskolán

A roma testvérek cigánypasztorációról – ötödik kerekasztal-beszélgetés a főiskolán

2018. november 6-án délután a cigánypasztoráció iránt érdeklődők ismét összegyűltek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Szöveg: Inántsy Pap Ágnes, főszervező, fotó: SzAGKHF 2018. november 7. 10:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1968 napja íródott

A kerekasztal-beszélgetés a főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a görögkatolikus egyházban című programsorozat keretén belül valósult meg, amelynek eddig már négy alkalma volt.

Az első kerekasztal-beszélgetés középpontjában Sója Miklós görögkatolikus pap munkássága állt, míg a második a roma emberek vallásosságát kutatta. A harmadik alkalom középpontjában a katolikus egyházon belüli cigánypasztoráció állt, a negyedik alkalommal pedig a romák oktatásának neveléstudományi vonatkozásait vizsgáltuk meg, fókuszba helyezve a különböző oktatási formákat.

Mostani alkalom lehetőséget teremtett arra, hogy Beer Miklós váci megyéspüspök gondolatai mellett, Balogh Győző rakacai parókus előadását kiegészítve meghallgassuk a roma testvérek véleményét a katolikus egyház cigánypasztorációs tevékenységéről. A kerekasztal további résztvevői voltak Nagy Zoltán és felesége Nyírkátáról, Makula László Hajdúdorogról, Horváthné Varga Alíz Máriapócsról és Rontó Gyuláné Sajópetriből.

Az este folyamán – többek között – felszínre kerültek a fiatal romák pasztorációs lehetőségei, a roma testvérek egyházközségi munkája, de szóba került az a kérdés is, hogy sokan miért választják a történelmi egyházak helyett a szektákat.

Az őszinte hangulatú beszélgetés azzal zárult, hogy a roma testvérek tanácsot adtak a hierarcháknak, valamint a kispapoknak a cigánypasztorációval kapcsolatban.

Szöveg: Inántsy Pap Ágnes, főszervező, fotó: SzAGKHF

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, kerekasztal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert