Ég és Föld találkozása a korszerű építészetben – fotókiállítás keresztény templomokról

Ég és Föld találkozása a korszerű építészetben – fotókiállítás keresztény templomokról

Gyukics Péter fotográfus lefényképezte mindkét hodászi görögkatolikus templomot. Ezek és még több templom fotográfiájából álló kiállítása nyílik Gödön, a József Attila Művelődési Házban, december 7-én, 18.00 órától.

Fotó: Gyukics Péter2018. november 29. 15:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1947 napja íródott

Ég és Föld találkozása a korszerű építészetben – válogatás az 1945 utáni keresztény templomépítészetből címmel nyílik kiállítás hamarosan Gödön. A kiállítást megnyitja Beke László művészettörténész.

A kiállítás jövőre Budapesten, Siófokon és várhatóan Nyíregyházán is megtekinthető lesz majd.

Gyukics Péter fotóművész

1953. október 14-én Budapesten született. Nyomdamérnök, 1984 óta hivatásszerű fotográfus. A Magyar Fotóművészek Szövetségének 2006 óta tagja. 1990-ben alapított cége, a Yuki Stúdió, melynek első, fontos megbízása volt II. János Pál Pápa első magyarországi, 7 helyszínes látogatásához biztosítani – dr. Diós István atya irányítása alapján – minden központi kiadványt; a tervezéstől a nyomdai előkészítésen át a nyomdai kivitelezésig bezárólag (imakönyvek, szentképek, képeslapok, plakátok).

Művészi koncepciója: a rész és egész viszonyával bemutatni a harmóniát.

A fotográfia számos műfajában dolgozik: épületfotó, tárgyfotó, műszaki felvételek, portré, riport. Specialitás: gyógyfürdők, épületrészletek, hidak.

Önálló kiállítások:

MI MARADT? – a 100 éves Medgyaszay-épületekből 2017-re?   Templomépítészet a Rárósmulyadi Szent Erzsébet, az Ógyallai Szent László és a Balatonalmádi Szent Imre templom fotóival

A Duna hídjai − 18 helyen szerepelt (9 külföldi és 9 hazai helyszín)

Hidak mentén a Tiszán − 12 hazai helyszínen szerepelt

Hidak Magyarországon − 7 hazai helyszínen szerepelt

Könyvei:

A Duna hídjai - a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig (2010., Yuki Studio Budapest) 

Hidak mentén a Tiszán - a forrástól a torkolatig (2007., Yuki Studio Budapest) )  

Hidak Magyarországon - Magyarország legszebb, legfontosabb hídjai (2005., Yuki Studio Budapest)

E-világi beszélgetések − 12 portré-fotómmal (2003., Peszto Kiadó, Budapest), 

Széchenyi Gyógyfürdő − 61 fotómmal (2001., Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt.), Budapest fürdőváros - Borító + 15 fotó a belíven (1996., Fővárosi Fürdő-igazgatóság)

Fotó: Gyukics Péter

Nyíregyházi Egyházmegye

kiállítás, kultúra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert