Az egészséges életmódra nevelték a kollégistákat Nagykállóban

Az egészséges életmódra nevelték a kollégistákat Nagykállóban

A kollégiumi nevelés egyik kiemelt feladata, az egészséges életmódra nevelés. Ennek megvalósítása érdekében két alkalommal is előadást tartottak az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai a nagykállói görögkatolikus kollégium közössége számára.

Szöveg: Vargáné Gyebrószki Ágnes, fotó: Gazdag Tibor2019. január 23. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1892 napja íródott

Az előadások témája, a higiénia, mentálhigiénia fogalmak tisztázására irányult. A résztvevők szakszerű útmutatást kaptak a higiénés szokások mindennapokban történő megvalósításához. Az előadás rávilágított e szokások, helytelen vagy elmulasztott alkalmazásának következményeire, mind az egyénre, mind a közösségre vonatkozóan. Megtudtuk azt is, hogy miért fontos a testi-lelki egészség egysége, illetve hova lehet fordulni, ha valakinek mentálhigiénés tanácsadásra, vagy segítségre lenne szüksége. Sok ismerettel és információval lehettek gazdagabbak a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium kollégiumi lakói, és a „mesés” befejezésnek köszönhetően nyugodt lelkiállapotban zárult mindenki számára ez a program. 

Szöveg: Vargáné Gyebrószki Ágnes, fotó: Gazdag Tibor

Nyíregyházi Egyházmegye

egészség, oktatás, Korányi
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert