A keresztből fakadó élet – Interjú Orosz István görögkatolikus pappal

Mióta tartozik a lelkipásztori találkozó szervezői közé?

A ’90-es évek közepén Kárpátalján szolgáltam. Feleségemmel kerestük a magyarországi kapcsolódási pontokat, s az Országos Lelkipásztori Intézet egyik munkatársa révén egy csapat kárpátaljai, lelkes egyházi kötődésű emberrel érkeztünk az akkor Esztergomban tartott lelkipásztori napokra.

Azóta általában aktív résztvevőként, később szervezőként is bekapcsolódtam; az irgalmasság évében előadó, most egy kerekasztal-beszélgetés moderátora voltam.

Kik találkoznak itt évente és miért?

A Lelkipásztori és Teológiai Napokon azok vannak jelen, akik észreveszik az egyházban lévő kérdéseket, szembe akarnak nézni velük és próbálnak választ keresni rájuk. Olyan egyházban, egyháznak dolgozó emberek, akik mernek és akarnak kritikát gyakorolni önmagukkal és munkájukkal szemben, akik új megoldásokat keresnek például az ifjúsággal való kapcsolattartásban – ez különben az egyik téma volt idén.

A megjelentek egyharmada lelkipásztor, kétharmada világi segítő volt. Az is különleges, hogy a 250 fő közül ebben az évben több mint ötvenen Erdélyből, és több mint negyvenen Kárpátaljáról érkeztek. Az ő összetartozásuk és a mi velük való találkozásunk jó hatással volt mindannyiunkra.

Hogyan épült be a négy napba az idei mottó: „A keresztből fakadó élet”?

A szenvedés valahova hívja az embert, a keresztény ember számára – Jézus keresztje által – minden szenvedés túlmutat önmagán. Ennek tükrében bontakoztak ki az egyes előadások, kisebb témák, így az ifjúságpasztoráció is.

Január 30-án egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést irányított. Milyen tapasztalatokat szerezett ebben az új szerepben?

Egy számomra ismeretlen feladattal kellett megbirkóznom moderátorként. A meghívottak – Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense; Farkas László hatvani plébános, a Váci Egyházmegye korábbi ifjúsági referense; Hodász András, az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa; Quadros Lytton szalézi szerzetes; valamint Sirák Borbála, a katolikus Shalom közösség misszionáriusa – mindegyike foglalkozik az ifjúsággal, de nekem először soknak tűnt 5 fő a kerekasztal-beszélgetéshez. Közülük mindenki tudott volna egy-egy órát beszélni, de csak egy-egy kérdést akartunk körüljárni. Nem mély előadások születtek így, de az elhangzottakat olykor visszafojtott lélegzettel figyeltük.

Az elején személyes kérdéseket tettem fel a saját életükre vonatkozóan, például Hodász András atyától: hogyan kezeli a hirtelen rászakadt népszerűséget; Farkas László atyától: milyen Farkasként a bárányok közé menni, nem bárányként a farkasok közé; Quadros Lytton atyától, milyen volt egy új kultúrával találkozni stb. Majd elindult a kerekasztal.

Rendhagyó formát találtunk ki a feleségemmel ennek a beszélgetésnek: korábban megkérdeztem a fiataloktól, milyen témákat tartanak fontosnak korosztályuk számára (pl.: elköteleződés, elvándorlás, egyház, önmegvalósítás), ezeket leírtam, a meghívottak húztak egyet, majd elmutogatták. Miután a közönség kitalálta a témát, arról beszélt a soron következő vendég, és ehhez hozzászóltak a többiek és a hallgatóság is, akiktől rengeteg kérdés érkezett, hiszen mindenkit érdekel a fiatalság és az egyház jövője. Jómagam sem tudtam, és nem is akartam teljes mértékben kívül maradni. Számomra is lelki gazdagodást jelentett ez a másfél óra.

Milyen tanulságokkal záródott az ifjúságról szóló nap?

Az ifjúsággal való kapcsolattartást, kommunikációt illetően, az a feladat fogalmazódott meg, hogy mindig meg kell újulni, hiszen a fiatalok időről időre új környezettel, új társadalmi helyzettel találják szemben magukat, saját válaszaikat keresik. Olyan kérdések merültek fel, hogy a fiatal generáció tagjai hol találnak a digitális világban valódi értékeket, hogyan találhatják meg az egyházban és a közösségben a helyüket. Téma volt a felnőtté válás, az önálló gondolkodás, a szentségi életük, az elköteleződés, a csatornák, amelyeken meg lehet őket szólítani. Hiszen ma már egy hosszabb előadást nem hallgatnak végig: rövidebb behatásokra, felvillanó képekre, azonnali bekapcsolódásra, hirtelen élményekre van szükségük.

Milyen visszhangja van a lelkipásztori napoknak?

Nem egy résztvevő búcsúzáskor azt kérte a szervezőktől, hogy már most írják be jövőre is a nevét a jelentkezők közé. Hiszen a befogadóképesség korlátozott. A görögkatolikus és római katolikus egyház együttműködése szempontjából is jelentős ez az alkalom. A görögkatolikus egyházból is több résztvevő rendszeresen visszatér a lelkipásztori napokra. Papp Miklós atya előadóként évek óta, négy másik görögkatolikus atya résztvevőként volt jelen. Jómagam tizenöt éve járok erre a rendezvényre.

Mit hozott magával a négy napból?

A négy nap lelkigyakorlatos jellegű, hiszen van gyóntatás, kiscsoportos beszélgetés, van lehetőség a hallottak feldolgozására, megbeszélésére. Imával, szentmisével kezdődnek az egyes napok. Lelki élményt ad a résztvevőknek ez a találkozó. Bennem a Papp Miklós morálteológus atya a veszteségről tartott előadásának egy mozzanata maradt meg elevenen: egy ábrán magyarázta el, hogy a krízist megelőzi az előkészület. Ez az, ami foglalkoztat azóta engem: hogyan készülök életem nagy krízisére, s ez lehet egy betegség, vagy a halál. Az öregek a jó halál kegyelméért imádkoznak. Kezdem megérteni, mit jelent az, hogy a jó halálra már most készülni kell.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye