Négyszer nézett a szemébe a pápa, várja az újabb lélekemelő találkozást

Négyszer nézett a szemébe a pápa, várja az újabb lélekemelő találkozást

Örömmel gondolok vissza rá, megérintett a közelsége, a szeretete – mesélte a Kelet-Magyarország munkatársának Ihnáth János görögkatolikus pap, akinek Szent János Pál pápa négyszer is a szemébe nézett: háromszor Rómában, egyszer Budapesten. Természetesen ő is készül Csíksomlyóra, ahol Ferenc pápa június 1-jén tart misét. Hozzászokott már a zarándoklatokhoz, amelyekről azt mondja, meghitt utak, ahol a testi fáradtságban lelki töltetet kapnak.

Forrás: Kanalas Ottília, szon.hu2019. március 20. 11:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1836 napja íródott

– Szent János Pál pápa négyszer nézett a szemembe, háromszor Rómában, egyszer Budapesten. A budapesti látogatását megelőzően 1991 májusában, Rómában a Szent Péter téren a korlátra egy nagy magyar zászlót tettünk ki. A Szent Atya rám nézett, és valamit kérdezett, nem értettem pontosan, hogy mit. Sok minden átvillant az agyamon, de hirtelen csak annyit mondtam: Máriapócs. Mire Ő visszakérdezett: „Máriapócs? Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – mondta.

Keveseknek adatik meg

– Örömmel gondolok vissza rá, hogy épp nekem válaszolt, mert csak kevesen tudnak néhány szót váltani a mindenkori pápával. Megérintett a közelsége, a szeretete – mesélte a történetet Ihnáth János görögkatolikus pap annak kapcsán, hogy vajon milyen élményben lehet részük azoknak, akik június elsején Csíksomlyón találkozhatnak Ferenc pápával.

– Aztán mivel „pócsi gyerek vagyok”, hozzászoktam a zarándoklatokhoz, a búcsújáráshoz. Erdélybe először egy kisebb csoporttal, busszal indultunk el, a csíksomlyói templomban én magam is miséztem. A buszos utak miatt soha nem aggodalmaskodtam azon, hogy nem jön össze a létszám, pillanatok alatt megteltek a helyek. A zarándoklatok – legyen az Czestochowa, Mariazell, Szentföld, vagy Csíksomlyó – meghitt utak, ahol a testi fáradtságban lelki töltetet kapunk, egyet akarunk, egy cél vezet bennünket, és ez az érzés lengi körül az egész utazást. A lélek békessége egy olyan érzés, amit a közösség és hit által nyer az ember – mesélte a több mint fél évszázados papi szolgálata alatt szerzett tapasztalatokat a máriapócsi bazilika főesperese.

– A hagyományos csíksomlyói búcsú napján délelőtt kilenckor a kegyoltárnál szoktam misézni: akár a magyar Himnuszt, akár a székely himnuszt vagy a Boldogasszony Anyánkat énekeljük, „majd szétreped a templom”. Lélekemelő, nem lehet elmondani, milyen érzés, amikor az a rengeteg ember a nyeregben együtt énekel, imára kulcsolja kezeit.

Hogy a Szentatya közelébe lehet–e férkőzni? Nagy szerencse kell majd hozzá…

Kétszer is utaznak

– Az idén azt javasoltam, menjünk inkább Balázsfalvára, a romániai görögkatolikus közösség központjába, mert értesüléseink szerint oda és Jászvásárra is ellátogat a pápa. Zarándokcsoportommal úgy döntöttünk, hogy Balázsfalván teszünk egy villámlátogatást, s aztán a nagy búcsúig még pihenhetünk is néhány napot – avatott be terveikbe Ihnáth János.

Forrás: Kanalas Ottília, szon.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, Csíksomlyó, Ihnáth János




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert