Keresztény azaz krisztusi nevelőszülők találkoztak Nyíregyházán

Keresztény azaz krisztusi nevelőszülők találkoztak Nyíregyházán

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény nevelőszülői hálózatának nevelőszülői lelki napon vettek részt május 27-én Nyíregyházán.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. május 29. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1766 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Miklós-intézmény nevelőszülői közül csaknem 120 fő jelent meg a lelki napon május 27-én, melyet Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola dísztermében rendeztek meg a gyermekvédelmi központ munkatársai és vezetője Fényes Zsolt, aki azt is elmondta honlapunknak, hogy ez a mostani alkalom a kötelező továbbképzésen túl lelki feltöltődést is kíván nyújtani a nevelőszülőknek. E hivatást választók számára ez különösen fontos, hiszen a segítő szolgálatokban gyakran jelentkezik a kiégés veszélye.

Nem véletlen tehát, hogy Mosolygó Béla kiérdemesült kancellár, az intézmény lelki vezetőjének imádsága után a lelki nap meghívott előadója, Pindzsu István kisvárdai segédlelkész épp erről tartott előadást a megjelenteknek. A „burn out” szindrómát vizsgálva kialakulásának okaira és tüneteire, valamint kezelésének lehetőségeire világított rá egyik előadásában, míg a másiban a családtípusokról és a családon belüli kommunikáció fajtáiról beszélt.

A kommunikáció öt szintjét részletesen tárgyalta: a folyosói csevely, a híradás, a véleménykifejtés és az intim kommunikáció után a legmélyebb kommunikációs szintet, szükségleteink kifejezését is lehetővé tevő kommunikációt emelte ki, melyben érzelmeinken túl a szükségleteinket is szavakba tudjuk önteni.

Az egyházmegye szívében tartott összejövetel célja az volt, hogy a nevelőszülők találkozhassanak egymással, – az egy héttel korábbi gyöngyösi kirándulás szándékához hasonlóan – regenerálódhassanak, valamint hogy ismerkedjenek az intézmény központjával, hiszen a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény 2019 január 1-jétől került a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába.

A nap a Szent Miklós-székesegyházban folytatódott, ahol dr. Papp Tibor főhelynök atya mutatta be az egyházmegyét és a székesegyházat, majd Szent Liturgiát vezetett Pindzsu István atya koncelebrálásával. A prédikációt tartó főhelynök az ebben a szolgálatban felismerhető motiváció négy szintjéről elmélkedett. Mindig felteszünk magunknak olyan kérdéseket, melyek alapján döntést hozunk, cselekszünk. A legönzőbb hozzáállást tükrözi a „jó nekem ez?” felvetés, melyben csupán a saját érdekek érvényesülésére koncentrál a cselekvő ember. Ha már úgy fogalmazzuk meg a kérdést, hogy „jó nekem és másoknak is, egy hétköznapi humanizmus” felé mozdultunk el, mondta az atya.

A kereszténység ott kezdődik, ha akkor is cselekszünk valakinek az érdekében, amikor az számunkra nem feltétlenül jár előnyökkel. „A kereszténység azt jelenti krisztusiság; úgy fordulok a rám bízottak felé, ahogy Krisztus fordulna felém, ez nyilvánul meg az irgalmas szamaritánus cselekedeteiben: segítek neki, mert rám van szorulva, szüksége van rám” – folytatta Papp Tibor atya. A mégis-morált érvényesítjük, amikor „krisztusi nevelőszülőnek” állunk: az általában elvártak ellenére mégis megcselekedjük. A legmagasabb motivációs szinten a legrövidebb kérdést kell feltennünk: jó ez? – ahogyan az Isten látja, s ha (minden érdek nélkül) jó, amit teszünk cselekedeteinkhez Ő erőt ad.

A liturgia végén Fényes Zsolt intézményvezető köszöntét fejezte ki a lelki napon szolgálatot nyújtóknak, majd közös ebédre invitálta a nevelőszülőket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

nevelőszülő, Szent Miklós, szociális, Fényes Zsolt, Papp Tibor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert