„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” Péld1,7 – lezajlott a Görögkatolikus Tudásolimpia 2019-es döntő fordulója

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” Péld1,7 – lezajlott a Görögkatolikus Tudásolimpia 2019-es döntő fordulója

Több mint ezeregyszáz gyermek jelentkezett az idei Tudásolimpiára, melynek utolsó fordulóját június 7-én rendezték meg a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A döntőbe jutott 200 tanuló 7 tantárgyból mérte össze tudását. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. június 8. 00:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1756 napja íródott

A hét tantárgyból a döntőbe jutott 7-8. és a 9-10. évfolyamosok más-más feladatlapot kaptak a szervezőktől. A főszervező, dr. Inántsy-Pap Ágnes megnyitó beszédében elmondta: a verseny nem titkolt célja, hogy a tehetséges gyermekek országos szinten mutathassák meg tudásukat számos területen. Ezért magyar, matematika, történelem, angol, német, informatika, tantárgyakból, valamint liturgikus ismeretekből állíttattak össze kérdéssorokat külsős szakemberekkel.

A Görögkatolikus Tudásolimpiát 2011 óta rendezik meg rendszeresen, az egyre nagyobb érdeklődésre szert tevő versenyt idén több ággal is kiegészítette a szervező intézmény, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola: a Családi Görögkatolikus Műveltségi Versenyen a családok, a Nyugdíjasok Tudásolimpiáján az idősebb korosztályok próbálhatták ki magukat különféle műveltségi témákból.

Az idei döntőn 14 kategóriában összesen kétszázan írhatták meg a két levelezős forduló utáni, mindent eldöntő feladatsort, az alkalomra az ország egész területéről: huszonkét iskolából, valamint több egyházközségből érkeztek jelentkezők a tehetséggondozó versenyre.

A megnyitó részét képezte az imaóra, melyen diákok olvasták fel a zsoltárokat, s melyet dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett, aki a közös imádság után arra emlékeztette versenyzőket, hogy „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” – ahogyan az a Példabeszédek Könyvében olvasható. Túltekintve a jelenlegi megmérettetésen, a győzelemhez vezető útra világított rá: „azok győzhetnek igazán, akik önmagukat és büszkeségüket is legyőzik, és alázattal oldják meg a feladataikat”.

Az írásos munkák leadása után, amíg a javítás zajlott, Kocsis Tamás görögkatolikus lelkipásztor, a budapesti Fő utcai görögkatolikus templom segédlelkésze egy kisfilm (Szirmai Márton: Szalontüdő; 2006) levetítése után előadást tartott a résztvevőknek, az atya a tudás és Isten, a hit és az Istennel való találkozás kapcsolatáról beszélt.

A közös ebédet követően kezdődött a díjkiosztó. A dobogós helyen végzettek értékes ajándékokat vehettek át, de elismerés és tárgyi jutalom nélkül senki sem tért haza, hiszen táskát, mappát, karkötőt, tollat mindenki kapott útravalóul.

A tudásolimpia közel egy tanéven át teremt versenyszituációt a két korosztályból érkező gyermekeknek, jövőre – a szervezők ígérete szerint – biológia és kémia tantárgyakkal is kiegészülve.

A verseny eredménytáblája:

ka­te­gór­i­ák he­lye­zet­tek   is­ko­lák
angol 7-8. I.  Balogh Péter Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
II.  Grajczárik Adél Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
III. Földeák Levente Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és AMI, Edelény
informatika 7-8 I.  Mikovics Ábel Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh
II.  Sopronyi Vajk Szent Mihály Görögkatolikus
Általános Iskola
III. Márton Gergő Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh
liturgikus ismeretek 7-8 I.  Thomázy Vendel Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
II.  Toka Levente Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyh
III. Lakatos Evelin Panna Szent Mihály Görögkatolikus
Általános Iskola, Nyíradony
magyar 7-8. I.  Nyíregyházi Éva Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
II.  Juhász Dóra Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
III. Papp Renáta Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
matematika 7-8 I.  Törő Zsófia Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
II.  Urbán Janka Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen
III. Péter Bence Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
német 7-8 I.  Tölgyfa Gábor Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
II.  Fedor Dóra Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
III. Bodrogi Anett Szent Mihály Görögkatolikus
Általános Iskola, Nyíradony
történelm 7-8. I.  Szikszai Ákos Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
II.  Bacskó Dávid Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
III. Horváth Ádám Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen
angol 9-10. I.  Chován Máté Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
II.  Vodila Martin Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Edelény
III. Mohamed Tamimah Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
informatika 9-10 I.  Szabó Gergő Bence Szent László Görögkatolikus Gimnázium,
Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debrecen
II.  Krehlik Dávid Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Edelény
III. Farkas Friderika Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
liturgikus ismeretek 9-10 I.  Pocsai Máté Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
II.  Tótszegi Rebeka Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
III. Soltész Péter Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
magyar 9-10 I.  Dankó Csenge Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
II.  Bálint Lili Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
III. Nagy Írisz Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
matematika 9-10 I.  Husztek Anna Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium
és Kollégium, Nagykálló
II.  Szakos Máté Antal Budapest Szerb Antal Gimnázium
III. Szalanics Tamás Szent Imre Katolikus Óvoda,
Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
német 9-10 I.  Berger Johanna Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium
és Kollégium, Nagykálló
II.  Filep Eszter Szent László Görögkatolikus Gimnázium,
Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debrecen
III. Lovas-Kondor Zalán Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
történelm 9-10 I.  Tóth Miklós Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
II.  Lovas-Kondor Zalán Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
III. Holecskó Dávid Szent Bazil Oktatási Központ - Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon

Kapcsolódó cikkek:

Tudásolimpia, nem csak diákoknak – Interjú Inántsy-Pap Ágnessel

 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia, oktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert