Imádkozni azzal a közösséggel, ahová tartozunk… – papnék lelkigyakorlata Máriapócson

Imádkozni azzal a közösséggel, ahová tartozunk… – papnék lelkigyakorlata Máriapócson

Papnéknak tartott lelkigyakorlatot Horváth Tamás teológiai tanár Máriapócson. Az öt napot érintő közösségi program lelki, szellemi, testi töltekezésre nyújtott lehetőséget a Tisztelendő Asszonyok számára.

Szöveg és fotó: Orosz István Imréné2019. július 7. 21:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1748 napja íródott

A vasárnap esti vecsernyével kezdődött a Metropólia területén munkálkodó atyák feleségeinek szervezett lelkigyakorlat. Erre az imádságra Máriapócsra utazott Fülöp atya is. Egy pici faluból érkezett fiatal papné már ekkor meghatódott: „Tudjátok, itt gyönyörű a szertartás! Szép az ének…”

És szép volt a folytatás is, hiszen a kegytemplom minden liturgikus cselekményébe bekapcsolódtak: a reggeli imaórákba, az esti Szent Liturgiákba és vecsernyékbe. Ezeken kívül pedig – a lelkigyakorlat részeként – Parakliszokat is végeztek Tamás atya vezetésével, aki a teljes időtartamot együtt töltötte az asszonyokkal. Az atya nagy tudásának és mély gondolatainak köszönhetően nagyszerű egyéni elmélkedések és mély beszélgetések születtek, köztük egy Ábel atyával is, aki szintén meglátogatta a lelkigyakorlatozókat.

„Ami leginkább megfogott…, azok Tamás atya gondolatai, miszerint a hivatás, amit férjeink mellett vállaltunk, könnyebbé válik, ha Szűz Máriának Isten művébe való bekapcsolódása áll előttünk…”- szólt az egyik papné visszajelzése. De többen kiemelték, hogy észre és szívre ható, ahogyan Tamás atya tanított, Ábrahám áldozatvállalásán, Jónás különleges tulajdonságain keresztül. Hogy jó volt tudatosítani: minden áldozatnak és fájdalomnak van értelme, jó volt „ötleteket kapni arra, hogyan élhetjük egyre értékesebben (papnéi) életünket.” Másoknak az érintés és hit kapcsolatáról szóló előadás tetszett, ismét mások azt a részt emelték ki, amikor az apák családban betöltött szerepéről volt szó. Egészen különleges szempontokat is hallhattak a Tisztelendő Asszonyok Maimonidész (1137-1204) orvostól vett idézetek kapcsán. „Kaptam muníciót a jövőre, de köszönöm a testi felüdülést is” – írta az egyik résztvevő. Ugyanis a vasárnap estétől csütörtök délig tartó együttlétbe a pócsi gyógyvíz kipróbálása, közös filmnézés, és a Nyíregyházi Egyházmegye meghívására egy színházi előadás is belefért.

Nagyszerű, hogy sokan félre tudták tenni erre a néhány napra otthoni teendőiket. Élményekkel telten valószínűleg lelkesebben látnak hozzá további feladataikhoz!

Szöveg és fotó: Orosz István Imréné

Nyíregyházi Egyházmegye

papnék lelkigyakorlata, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert