Egy zarándoklat margójára

Egy zarándoklat margójára

Minden magyar görögkatolikus papnövendék számára élményteli és mozgalmas felütéssel indult a 2019/20-as tanév. Alighogy véget ért ugyanis a nyári szünet, a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet, és a Központi Papnevelő Intézet görögkatolikus növendékei újra útnak indultak, hogy a hagyományokhoz híven, néhány év után ismét együtt zarándokoljanak el Rómába – az mozgalmas zarándokhétről Tóth Attila papnövendék készített beszámolót honlapunknak.

Szöveg: Tóth Attila, fotó: Levcsenkó Dávid, Kiss Gergő, VaticanNews2019. október 16. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1625 napja íródott

Az utazást természetesen hosszas előkészületek előzték meg, de igazán kézzel foghatóan közelivé talán mindenki számára csak azon a szeptember végi szombat hajnalon vált, amikor végre útnak indult a Szocska Ábel püspök atyát, a szeminárium elöljáróit, és közel 40 kispapot szállító autóbusz. A szombat esti tengerparti fürdőzés és jól megérdemelt pihenés után vasárnap Ravennát tekinthette meg a lelkes zarándokcsoport, akik ezután egyenesen Róma felé vették az irányt. A csoporthoz később csatlakozott a másik két görögkatolikus hierarcha is: Kocsis Fülöp metropolita és dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök.

Mindeközben mi, a Rómában tanuló növendékek próbáltuk előkészíteni az előttünk álló hetet, és izgatottan vártuk a többiek érkezését, akik számára a hétfő délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilika megtekintésével kezdődött. A délután nagy részét ezután a Vatikáni Múzeumokban töltöttük, ahol nemcsak Sixtus-kápolnában időzhettünk, hanem a képzőművészet fejlődését is nyomon követhettük az antikvitástól egészen napjainkig, de láthattuk a pápák közlekedési eszközeit is, a hordszékektől a legelső generációs Mercedesekig, egészen a pár éve még használt autókig. Az esti program ezután a Pontificium Collegium Russicum (szláv ajkú bizánci és római rítusú diákok kollégiuma) templomában énekelt ünnepi vecsernyével folytatódott, ahol egy jó hangulatú vacsorával is vendégül látták a magyar zarándokokat.

Kedden ismét a Vatikánban kezdődött a nap. A Szent Péter-bazilikában található magyar kápolnában ugyanis minden kedden reggel magyar nyelvű szentmisén vehetnek részt a Rómában élő vagy éppen itt tartózkodó magyarok. Ezután a délelőttöt a Keleti Egyházak Kongregációjának épületében töltötte el a csoport. A délután érdekesen telt, ekkor ugyanis a központtól kicsit távolabb eső Callixtus katakombát látogatták meg. Az itt tartott vezetésen keresztül mindenki közelebb kerülhetett az első századok keresztényeihez is.

A szerdai nap szintén érdekesnek ígérkezett. Ez ugyanis mindig a pápai audienciák, az általános kihallgatások napja. Reggel a csoport elfoglalta igen előkelő helyét a Szent Péter téren, egészen a pápai emelvény, a Szentatya közelében. Ferenc pápa ez alkalommal az etióp királyné tisztviselőjének megtérése kapcsán az evangelizációról, a misszió kérdéséről beszélt. Ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy ki tudjunk lépni saját határaink, félelmeink, sokszor előítéleteink árnyéka mögül. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy mindennek nem én, az evangélium hirdetője vagyok a főszereplője, hanem a Szentlélek. Keresve sem találhattunk volna ennél találóbb üzenetet szemináriumi zarándoklatunk számára.

Az audiencia végén közös fotó is készült a zarándokcsoportról és Ferenc pápáról. A tartalmas délelőttel azonban még nem ért véget a nap, ugyanis a fénykép elkészülte után egyből a Scavi, a Szent Péter-bazilika alatti ásatások bejáratához indultunk. Itt három kisebb csoportban jártuk végig a pogány Róma Nekropoliszának és a Konstantin császár építtette első Szent Péter-bazilikának maradványait, hogy végül eljussunk a mai bazilika főoltára alatti sírhoz és a csontokhoz. Ezt követően a csoport ellátogatott a Pápai Magyar Intézetbe, melyet dr. Németh Norbert atya, az intézmény rektora mutatott be az érdeklődőknek.

Másnap, csütörtök reggel a Szent Kelemen-bazilikában végezhettünk Szent Liturgiát, majd nézhettük meg az itteni ásatásokat. Ezután egy intenzívebb városnéző séta következett, ami több híres látványosságot is magába foglalt, mígnem estére a csoport megérkezett a Pápai Görög Kollégium templomához és a zarándoklat egyik, legalábbis számomra, legkedvesebb pontjához. Itt ugyanis egy vecsernye keretében Dudás György miskolci egyházmegyés papnövendéktársammal ketten részesülhettünk az alszerpapi rendben. A vecsernyére megtelt a templom, ugyanis a bő 40 fős nyíregyházi csoporton kívül sok kedves diáktárs érkezett a Pápai Német-Magyar Kollégiumból és a Russicumból is. Itt a szép vecsernyét egy jó hangulatú szeretetvendégség követte.

A zarándoklat vége felé közeledve, a péntek reggeli Szent Liturgiát követően Meló Lajos atya vezetésével megtekintettük a Santa Maria Maggiore-bazilikát, majd a nyíregyházi zarándokcsoport búcsút vett az Örök Várostól, és a Szent Pál-bazilika érintésével elindult hazafelé.

Összességében azt hiszem minden részvevő nevében bátran írhatom e zarándoklat margójára, hogy maradandó élményben volt részünk, amit ezúton is köszönünk minden szervezőnek. Biztos vagyok benne, hogy ahányan itt voltunk, annyiféle módon emlékezünk majd erre a közösen eltöltött szűk egy hétre. Volt, akit a bazilikákban átélt élmények, vagy a Szentatya missziós lelkületű audienciája fogott meg. Mások a katakombák, a vatikáni ásatások vagy a Szent Péter-sír üzenetével tér haza.

Nekünk, Rómában tanulóknak, talán nemcsak a félig-meddig vendéglátó szerep adta e hét különlegeségét, hanem az is, hogy mi is megmutathattuk itteni diáktársainknak, barátainknak Magyar Görögkatolikus Egyházunk sajátosságait. Gondolok itt a közösen végzett szertartásokra, elsősorban a csütörtök esti alszerpap avatással egybekötött vecsernyére, a Magyar Intézetben, a Görög és a Német-Magyar Kollégiumokban tett látogatásokra.

Mindemellett ami talán leginkább különlegessé tette ezt a néhány napot és annak eseményeit, hogy mindezt együtt éltük meg. Nemcsak nekünk, a nem Nyíregyházán tanulóknak volt ez különlegesen szép, elsősorban közösségi élmény, hanem minden, a zarándoklaton résztvevőnek. Hiszen egészen más a mindennapokat együtt élni, vagy kimozdulni, közösen úton lenni, zarándokolni. Köszönet tehát az itt kapott élményekért a minket elkísérő főpásztorainknak, a Szeminárium elöljáróinak, és minden kispaptársunknak!

Szöveg: Tóth Attila, fotó: Levcsenkó Dávid, Kiss Gergő, VaticanNews

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Róma
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert