Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő szeme fényét, a szegényeket – lelkigyakorlat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitász önkénteseinek

Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő szeme fényét, a szegényeket – lelkigyakorlat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitász önkénteseinek

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szeretetszolgálatot végző önkéntesek lelkigyakorlaton vettek részt november 14-16-ig Máriapócson, amelynek vendégelőadója ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt. 

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Örömhír Sajtóiroda Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye2019. november 20. 11:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1590 napja íródott

A rászorulók egész évben szükséget szenvednek, de sokak számára különösen a krízisidőszakban (november 1-április 30-ig) tetőződnek a nehézségek. Karácsony meghitt hangulata nagyon sok ember életében a magánytól, kirekesztettségtől való szenvedést is felerősíti. Éppen ezért a karitász önkéntesei mindenre kiterjedő figyelmükkel igyekeznek az emberek segítségére lenni. Ehhez a kitartó szolgálathoz viszont elengedhetetlen az időnkénti lelkesítés, bátorítás, megerősítés, amelyet a munkatársak lelkigyakorlatok, karitásznapok, közösségi alkalmak során kapnak.

Mészáros László egyházmegyei karitászigazgató a lelkigyakorlaton megköszönte az önkéntesek eddigi szolgálatait és bátorította őket az előttük álló időszakhoz. Hangsúlyozta, a karitász munkatársainak nem az a legfontosabb feladata, hogy csak adjanak, hanem támogassák a rászorulókat a környezetük rendbetételéhez, veteményezéshez szükséges eszközökkel is. Mindezzel az emberek esélyt kapnak az önálló életre, igényesebbé válnak, megérzik a munkájuk eredményeként megszületett örömöt, elégedettséget, és ezen tapasztalások elindíthatják őket életvitelüknek egy magasabb szintjére.

A karitászigazgató példaként az országos „Szép otthon program” népszerűségét emelte ki, amelyben a nehézsorsú emberek otthonának komfortosabbá, esztétikusabbá tételéhez tisztítószerek, festék eszközök adományozásával, kerti szerszámok, vetőmagokkal ajándékozásával munkára ösztönzik a rászorulókat. Az igazgató azt is hangsúlyozta, meg kell tanítani az embereket arra, hogy dolgozzanak, és ezt kezdjék a saját környezetük rendbe tételével.

A lelkigyakorlaton Böjte Csaba atya a tőle megszokott humorral, érdekes történeteivel és a szegénység mélyebb megtapasztalásának bölcsességével tanította, lelkesítette a jelenlévőket.
Csaba testvér elsősorban azt hangsúlyozta, hogy Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő szeme fényét a szegényeket, akiktől tanulhatunk, akikre felnézhetünk. Csaba atya a legfontosabb feladatnak tartja azt is, hogy beemeljük őket az Egyház vérkeringésébe.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában 87 otthon működik, ahol árva gyermekek mellett olyanok is élnek, akiknek a szüleik hajléktalanok, vagy egyéb okok miatt képtelenek a gyermekeik felnevelésére. Részükre időnként szülői értekezletet tartanak, lehetőséget adva a tisztálkodásra, és arra is, hogy munkájukkal szebbé tegyék az intézmény környezetét. Csaba atya legszebb élményei közé tartozik, amikor a munka után leülnek és beszélgetnek ezekkel a szegény emberekkel. Nagyon jól érzi magát köztük.

Ha a karitász önkénteseinek van sikerélményük a szegényekkel, akkor könnyebb önkénteseket, munkatársakat bevonni szolgálatukba.
Az előadó beszélt az árva gyermekekből alapított Kölyökszínház-ról, akik komoly darabokat adnak elő turnéik során, és szívesen tesznek eleget meghívásoknak, köszönetüket kifejezve a sok-sok adományért. Bátorította a jelenlévőket, hogy ők is legyenek nyitottak hasonló kezdeményezésekre, karácsony közeledtével ne csak a gyermekeket vonják be a pásztorjátékba, hanem a szegényeket, azokat, akiket már például az életvitelük miatt sokan semmibe néznek. Nekik is szükségük van a sikerélményre.

A karitász önkéntesei a három nap során a kötetlen találkozási lehetőségek mellett szentségimádáson, szentmisén is részt vettek.

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Örömhír Sajtóiroda Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs, lelkigyakorlat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert