Köszönet a koronavírusnak!? – lelki táplálék nehéz időkben

Köszönet a koronavírusnak!? – lelki táplálék nehéz időkben

„Lehet, sokan megbotránkoznak már a címen. Mégis úgy gondolom, a rengeteg tragédia, gond mellett van pozitív hozadéka is a járványnak” – Karakó Roland bátorligeti helyettes lelkész atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: Karakó Roland, fotó: P. Tóth Nóra2020. április 10. 01:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1470 napja íródott

Úgy gondolom, hogy nem véletlen, hogy Magyarországon húsvét előtt kezdett felerősödni a járvány terjedése, és az ezzel való harc megindulása. Olyan ez, mintha szándékosan igyekezne minket lassítani Isten. Mintha azt szeretné megértetni velünk, hogy álljunk meg egy pillanatra, egy-két-három (ki tudja hány) hétre, és vegyük észre, mi történik. Legyünk képesek rendezni sorainkat a családdal, önmagunkkal, Istennel. Lássuk meg, érezzük meg a nagyhét titkát, hiszen most lehetőségünk van megállni az eseményeknél, elidőzni. Nem azzal kell szembesülni nagycsütörtök délután, hogy holnap már nagypéntek: minden zárva lesz, és még ma este nyitva vannak a boltok, gyorsan be kell vásárolni. Nem! Arra van időnk, hogy megálljunk, résztvevői legyünk az eseményeknek, még ha a számítógép előtt is, de bele tudjuk magunkat élni azokba a szent pillanatokba, amik ma, percről percre előttünk zajlanak.

És jön a kérdés: hogy engedheti meg Isten? A választ erre már megkaptuk a hét elején, Jób könyvében, és a ma a Kínszenvedési Evangéliumokban is. Hiszen Isten megengedte azt is, hogy egyetlen Fiát a keresztre szegezzék értünk. Akkor hogy ne tehetné meg, hogy lelassítson minket ennek a nagyszerű titoknak megértésére, megünneplésére.

Igyekezzünk a nagypénteki sír csendjében kicsit átgondolni értékrendünket. Helyére tenni azt, hogy ha valamikor újra beindul az a bizonyos mókuskerék, amely napi szinten fogva tart bennünket, akkor is tudjuk értékelni hitünket, napjainkat, és tudjuk észrevenni a körülöttünk zajló események értékét. Próbáljuk meg elmélyíteni magunkban ennek a szent nagyhét adta lehetőségeit. Legyünk képesek kicsit megállni, elmélyülni hitünkben, hogy ha jövő ilyenkor nincs is időnk ennyire leállni, mégis legyen lehetőségünk lelassítani.

Szöveg: Karakó Roland, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert