Családi nap a hodászi Hagyományok Házában

Családi nap a hodászi Hagyományok Házában

Esővel indult, de verőfényesen zárult Hodászon a Hagyományok Házában megtartott családi nap, melyen hála Istennek a gyerekek, fiatalok szép számban voltak jelen. Az eseményről Kanyó Mária beszámolóját olvashatják.

Szöveg: Kanyó Mária, fotó: Hodászi Hagyományok Háza2020. július 28. 10:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1340 napja íródott

A július végén megrendezett családi napon a Hagyományok Háza udvarán és filagóriájában sokféle kikapcsolódási lehetőséggel várták a vendégeket a szervezők.

A különböző sporttevékenységek, zene, tánc, ugrálóvár, trambulin és a kisebbek által kedvelt játszóház igazi kikapcsolódást jelentett a kimozdulni vágyó gyerekek számára. A kreatív tevékenységet kedvelők számára az arcfestés, csillámtetkó készítés, és gyöngyfűzés nyújtott lehetőséget. A kerékpárversenyen fiúk, lányok és felnőttek kategóriája versenyezhetett egymással. Az asztalitenisz versenyen a fiatalok mérkőzhettek meg, és közülük kupát vehettek át a legügyesebbek. A felnőttek finom főztjéből mindannyian jót falatozhattunk.

A program zárásaként a felnőttek és a gyerekek között lezajló mókás sorverseny igazán jó hangulatban telt. A családi nap lehetőséget teremtett a különböző generációk számára a felszabadult közös élmények átélésére, beszélgetésre, gyermekeink képességeinek különböző fejlesztési lehetőségére.

Köszönet a szervezőknek és közösségünk minden tagjának munkájáért!

Szöveg: Kanyó Mária, fotó: Hodászi Hagyományok Háza

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, cigáypasztioráció, családi nap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert