Nem a homály uralkodik az életünkön, hanem az isteni fény – diakónussá szentelték Baranyi Károlyt

Nem a homály uralkodik az életünkön, hanem az isteni fény – diakónussá szentelték Baranyi Károlyt

Augusztus 6: Urunk színeváltozása. Ezen az ünnepen szentelték diakónussá Baranyi Károlyt, emellett nem feledkeztek meg arról sem, hogy Laczkó Zsolt kórházlelkész pappá szentelésének is évfordulója volt.

Szöveg és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. augusztus 6. 22:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1329 napja íródott

Az ünnep története szerint Jézus a hegyen színében átváltozott 3 apostola szeme láttára – az Úr maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte őket a Tábor hegyére, és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. Majd megjelent Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Egy hagyományra támaszkodva azt írják, hogy ez a csodálatos jelenség 40 nappal történt Nagypéntek előtt. Hogy a hagyomány kifejezésre jusson, a szent kereszt felmagasztalása előtt 40 nappal ünnepeljük meg a színeváltozás eseményét. Ekkor szokták egyébként megáldani a gyümölcsöket is.

Fényes ünnepként jellemezte homíliájában Kocsis Fülöp metropolita atya az Úrszínváltozás alkalmát. „Ez ugyanis a fény kiárasztásának az ünnepe, amikor megmutatkozik az isteni fény a Tábor hegyén. Ez alapján sok ilyen alkalmat hívhatunk fényes ünnepnek.” – magyarázta. „Ez a ragyogás ugyanis karácsonykor is jelen van, hiszen a csillag fénye vezette a napkeleti bölcseket, Vízkeresztkor is megnyílik az ég, árad a világosság, és húsvétkor is ott van a sötétség, illetve a fény kettőssége. Látnunk kell azonban, hogy ez a homály, ez a sötétség egy olyan misztériumot jelent, amely titokzatos módon az isteni fényt közli velünk, akárcsak a templomban. Így adja az Isten a híveknek az egyházon keresztül ezt a tábor hegyi fényt: mindazoknak, akik imádságos lelkülettel közelednek. Ezen a fényes ünnepen diakónust szentelünk. Baranyi Károly testvérünk hosszú útvesztőkön keresztül jött rá, hogyan tudja szolgálni az embereket. Imádkozzunk Károly testvérünkért, hogy eltöltse az Isten kegyelme, hogy szolgálata során a Tábor hegyihez hasonló élményt éljen át. Most ugyanis közel kerül a szentélyhez és egész életét megpecsételi, hogy az Úrszínváltozás ünnepén lép be a papi rendbe. Sugározza hát az ő tekintete is az Istennek ezt a közelségét, kérjük, hogy az ő szolgálatán keresztül minél több ember megértse, hogy nem a homály uralkodik az életünkön, hanem az isteni fény.” – zárta sorait Kocsis Fülöp metropolita.

A Szent Liturgián nem feledkeztek meg arról sem, hogy Laczkó Zsolt kórházlelkészünk pappá szentelésének is évfordulója volt, ebből az alkalomból Kocsis Fülöp metropolita atya felhatalmazást adott számára a papi mellkereszt viselésére, illetve egy gyönyörű ikont ajándékozott Zsolt atyának. A szertartás végén gyümölcsáldást és miroválást is tartottak. 

Idén nyáron öt alszerpapot szentelnek diakónussá a Hajdúdorogi Főegyházmegyében. Baranyi Károly 1987. augusztus 10-én született Budapesten, és Szigethalmon nőtt fel; itt végezte el az általános iskolát és Budapesten a középiskolát. Édesanyja felekezetének megfelelően görögkatolikusnak keresztelték, de csak a felnőtt korhoz közeledve gondolkodott el egyre mélyebben a hitén, illetve kereste az útját.  Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociális munkát, majd Veszprémben hittudományt tanult, itt a Mosolygó Péter atyával folytatott beszélgetések erősítették hivatásában. 2012-ben jelentkezett a görögkatolikus szemináriumba. Nyíregyházán végezte tanulmányait, közben Angliában egy év szociális munkát végzett: időseket gondozott és fogyatékkal élőket ápolt. Egy gyakorló évet pedig a debreceni cigánypasztorációs kollégiumban és a csapókerti parókián töltött. Július 4-én feleségül vette Dr. Bozi Szilviát, aki állatorvosként kutya- és macskapraxisban dolgozik. Diakónusi szolgálatát Makón teljesíti majd. 

„Feleségemmel együtt bízunk abban, hogy segíthetünk másoknak is megtalálni a maguk útját Istenhez." Ehhez kérjük és kívánjuk Isten áldását!

Szöveg és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Úrszínváltozás, ünnep, szentelés, diakónus, Baranyi Károly
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert