Templombúcsú és elsőáldozás Beregdarócon

Templombúcsú és elsőáldozás Beregdarócon

A beregdaróci görögkatolikus templomot több mint 140 éve építették, címünnepe az Istenszülő születése. Az idei évben rendhagyó módon a templombúcsúval egy napon volt az elsőáldozás is.

Szöveg és fotó: Szikoráné Séra Dalma2020. szeptember 10. 16:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1317 napja íródott

A közösség nagy örömére, Isten dicsőségére 7 fiatal részesült a bűnbocsánat és az eucharisztia szentségében. Az elmúlt év során bizonyossá vált és a szertartás során is érezhető volt, hogy lelkileg, szellemileg, fizikailag felkészültek a gyermekek Jézus Krisztus befogadására.

Ede atya személyes hangvételű prédikációval fordult az ünneplő közösséghez, arra buzdítva minden jelenlévőt, hogy lelkiismeretére hallgatva minél gyakrabban tegye le bűnei terhét Krisztus elé. Parókus atya felhívta a figyelmet arra is, hogy a bűnbánat mellett a szentáldozás jelentősége még nagyobb, hiszen a lelki élet csúcsa, amikor Krisztus testéből és véréből részesülünk, így tanúbizonyságot teszünk arról, hogy Jézus kereszthalála nem volt hiábavaló.

Felemelő, ugyanakkor bensőséges ünnep részesei lehettünk, amelynek méltó zárásaként agapé várt mindenkit a templomkertben, ahol örömteli beszélgetés alakult ki az elsőáldozók, közeli és távoli családtagjaik valamint a közösség tagjai között.

Szöveg és fotó: Szikoráné Séra Dalma

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Beregdaróc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert