Nekrológ – Terdik Mihály görögkatolikus áldozópap emlékére

Nekrológ – Terdik Mihály görögkatolikus áldozópap emlékére

A Terdik család nekrológban emlékezik szeretett elhunytjáról, Terdik Mihály görögkatolikus áldozópapról.

Nyíregyházi Egyházmegye2020. december 30. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1184 napja íródott

Terdik Mihály 1937. október 30-án Nyíradonyban született görögkatolikus családban, a kilenc gyermek közül hetedikként, de három idősebb testvérei még kiskorban elhunyt. Szülei vallásosan nevelték, itt szívta magába a falusi közösségeket akkor még erősen jellemző tradíciókat, a hithez, az egyházhoz való ragaszkodást. Az elemi iskola után erdészeti technikumba járt, először Debrecenben, majd Szegeden. Ez utóbbi várost nagyon szerette, diákként itt élte át az ’56-os eseményeket, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá. 1957-ben jelentkezett a nyíregyházi Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára, bár édesapja ellenezte, hogy a papi pályára lépjen, ő inkább azt szerette volna, ha fia otthon marad és gazdálkodik. Sikeres felvételi után négyen kezdték meg tanulmányaikat a szemináriumban, majd a később csatlakozókkal hatra nőtt a kurzus létszáma, akik közül már csak Jeviczki Feri bácsi van közöttünk. Mindig tisztelettel, számos anekdotát, humoros epizódot felelevenítve beszélt a szemináriumi évekről, ahol meghatározó volt számára Dudás Miklós püspök rendíthetetlen példája, akit igazi atyaként tisztelt. 1962. november 29-én vette feleségül Soltész Stefániát, Soltész Mihály szakolyi parókus legidősebb lányát. Néhány évvel korábban, Papp Jánosné, nyíracsádi tisztelendőasszony ajánlotta figyelmébe a szakolyi szép paplányokat, Stefániával először egy nyírlugosi templombúcsún találkoztak.

1962. december 9-én szentelte pappá Dudás Miklós püspök Nyíregyházán. Papi jelmondata: „Szeretlek téged, Uram, és erősségem, az Úr én erősségem és oltalmam” (Zsolt 17,2). Még ebben a hónapban kinevezték Újfehértóra segédlelkésznek, ahol öt évig szolgált. A pasztorális szempontból számos kihívást és sok feladatot igénylő helyen született első három gyermekük (Mihály, Stefánia, Ágnes), ami még kedvesebbé tette számára az itt töltött évek emlékét. 1963-ban három újfehértói társával eljutott Lengyelországba, ahol Stefan Wyszyńszki bíborossal személyesen is találkoztak.

1967-ben Csengerújfaluba kapott kinevezést, ahol nagyon gyorsan új parókiát kellett építeni, ami a hívek óriási áldozatvállalása mellett néhány éven belül meg is valósult. Az építkezés alatt a három kisgyerekkel egy omladozó melléképületben lakott a család. Csengerben született még két gyermekük (Sebestyén, Szilveszter). Az újfalui templomba új harangot is öntettek, majd a 70-es évek elején az egész épületet újították fel kívül-belül. Jó barátságot és igazi ökumenikus kapcsolatot ápolt a helybéli református lelkipásztorokkal, Balogh Tihamérral, majd Csűri Lajossal. Kezdetben Ura és Csenger filiákba is járt. Előbbit hamarosan önállósították, de Csengert az ott töltött majd’ két évtized alatt végig ellátta, ahol a korszak egyházellenes politikája ellenére, a Felföldi házaspár áldozatvállalásának köszönhetően sikerült először egy magánháznál kápolnát kialakítani, majd egy új templomot építeni, amelyet 1982 nyarán Timkó Imre püspök szentelt fel ünnepélyesen. A szatmári esperesi kerület papjait ekkoriban összetartás, a közösen végzett munka szeretete jellemezte, amit később is több szempontból példaértékűnek tartott.

1986-ban Biriben lett parókus, ahol már érezhető volt a szocializmus magvetése. A politikai változások után adódó lehetőségeket kihasználva igyekezett a közösség hitéletét felrázni. Újra szabaddá vált az iskolai hitoktatás, számos olyan programot is szervezhetett, amelyekre korábban nem volt lehetőség (kül- és belföldi zarándoklatok, kirándulások, egyházközségi bálok stb.). A templomba új ikonosztáziont építettek, a parókiát, és részben a templomot is felújították. Biriben ünnepelte ezüstmiséjét és ezüstlakodalmát, itt mentek férjhez lányai, itt nősült meg legidősebb fia. Bár a futballhoz nem értett, lelkesen kapcsolódott be a határokon is átnyúló papi focicsapat tevékenységébe, baráti kapcsolatot építve fiatalabb kollégáival is. 2007-ben autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében mozgása fokozatosan romlott, ezért 2009-ben nyugdíjazását kérte.

Nyugdíjas éveit Máriapócson töltötte, ahol, amíg tehette, minden nap igyekeztek feleségével együtt bekapcsolódni a kegytemplomban végzett szertartásokba, amihez a helybéli parókusoktól és a kegyhely munkatársaitól mindig önzetlen segítséget kaptak. 2012-ben itt adott hálát papi élete és házassága elmúlt ötven esztendejéért a népes rokonsággal és barátaival együtt. 2017 pünkösdjére egészségi állapota megrendült, ezért a mándoki Szent Miklós szeretetotthonba került, ahol valóban nagy szeretettel gondoskodtak róla.

Lelkiismeretes, buzgó pap, szerető férj és gondoskodó családapa volt. Tisztelte előljáróit, de véleményét nem rejtette véka alá. Szerette az egyenes beszédet, építő kritikáját gyakran humorosan fogalmazta meg. Szerette az egyházat, ahogy mondani szokta: „első a templom, utána jön a parókia”. Szerette a liturgiát, a szépen végzett szertartásokat, a tiszta, rendezett templomot. Szerette a papi munkát, gyakran imádkozott, beszédeire lelkiismeretesen készült, szabadságra szinte soha nem ment. Szerette a híveket, személyesen ismerte és számon tartotta őket, szívesen látogatta a betegeket, mindenkihez igyekezett egy jó szót szólni. Szerette feleségét és gyermekeit, nem szégyelt a konyhában és a gyermeknevelés feladatiaban is keményen részt vállalni. Mindig büszke volt unokáira és dédunokáira. Szerette kiterjedt rokonságát, igyekezett jó példát mutatni számukra is. Szerette a természetet, erdész barátaival mindig tartotta a kapcsolatot, a vasárnapi vecsernyék után gyakran csábította gyermekeit kisebb természettúrákra a szamosháti ligetek világába, és a szatmári aprófalvak ősi templomainak bejárására. Szerette a gazdálkodást, a kerti munkát, ami évtizedeken keresztül családja tisztes megélhetését biztosította, de ami soha nem válhatott a papi munka kárára.

2020. december 20-án, az ószövetségi szentatyák vasárnapjára virradó éjszaka hunyt el imádkozó szerettei körében. Egy utolsó kézszorítással akkor jelezte távozását, amikor az előünnepi tropár befejező sorához értek: „Krisztus születik, hogy előbb elesett képmását fölemelje.”

A Terdik család

Nyíregyházi Egyházmegye

gyászhír, búcsú, nekrológ




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert