Lelki táplálék Szent György ünnepén

Lelki táplálék Szent György ünnepén

A szenteket, a vértanúkat, Szent György vértanúval együtt nem gyászoljuk, hanem a föltámadt Krisztusról, az örök életről tanúságot tevő áldozatos hűségükből erőt merítve, földi életük végét, zárónapját, mennyei születésnapként ünnepeljük.Gondolatok Szent György vértanú ünnepére – Szabados János petneházi parókus atya írása.

Szöveg: Szabados János, fotó: P. Tóth Nóra2021. április 23. 11:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1091 napja íródott

Mit is ünneplünk április 23-án Nagy Szent György vértanúságára emlékezve? A szenvedést, a kompromisszumot kötni nem tudó, hősieskedő, emberi makacsságból bekövetkező ostoba halált, amikor egy ember valamilyen kitalált meséért odadobja azt, ami legdrágább az ember számára, az életét? Ha meghal valaki akár ilyen butaságból eredő tragikus módon, azt nem ünnepeljük, hanem gyászoljuk, vele kapcsolatosan is elvégezzük a „gyászmunkát”! Igen, gondolkodhat így is valaki, aki számára a világ csak úgy magától lett. Akinek életét nem a Gondviselő Isten irányítja, hanem élete a személytelen sors szeszélyei szerint alakul. Akinek élete a szerencsés vagy szerencsétlen csillag-álláson múlik. Aki tehetetlen dühhel, vagy éppen magára erőltetett közömbösséggel, az értelmetlenségnek lelki sötétségében áll a koporsó, az urna vagy a nyitott sor mellett. Aki az örök élet hite nélkül, a megszokás, az elvárások miatt, az emberi tekinteteknek eleget téve hamis szépségekkel virágzó csokrot tesz, és hamisan égő mécsest gyújt a sír sötétjébe és mélységébe örökre bezárt földi szerettei temetkezési helyén – csak az gondolkodhat így Szent György vértanúságáról hallva.

„Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Ha Jézus, amint hisszük, meghalt és feltámadott, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” Azoknak a gondolkodásával szemben, akik a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról, az örök életről tanúságot tevő halálát, ostobaságnak, butaságnak, egy elkerülhető emberi tragédiának és érthetetlen konokság következményének tartják, velük szemben Szent György a vértanúságot választja, Szent Pál apostol szavaival, hitével az apostolok, és sok százezer vértanú tanúságtételével együtt. Feláldozva - ki tudja milyen földi éveket a feltámadt Krisztussal való mennyországi örök életért. Ezért mi ebben a Szent Pál-i hitben az örök életben hívők, nagypénteken sem gyászolunk, hanem bűnbánattal hálánkat, köszönetünket, kifejezve, nem gyásznapot, hanem hálaünnepet tartunk, amint ez kifejeződik a sírba tételi vecsernyéken. A Krisztus feltámadásának dicsőítésében is, benne van az a reménységes öröm, amit Szent Pál az elhunytak búcsúztatásával kapcsolatosan üzen nekünk. Ezért a szenteket, a vértanúkat, Szent György vértanúval együtt nem gyászoljuk, hanem a föltámadt Krisztusról, az örök életről tanúságot tevő áldozatos hűségükről erőt merítve, földi életük végét, zárónapját, mennyei születésnapként ünnepeljük.

„Tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Szamáriában, s a föld végső határáig.” Erre a tanúságtételre küldi a feltámadt Krisztus az apostolokat. Erre a tanúságtételre küldi a szenteket, vértanúkat, köztük a pogányságból megtért, megtérésének bizonyságát adó, a megtérésének őszinteségét bizonyító Szent György vértanút is. Aki mint a többi vértanú nem kérkedni akart hősiességével, hanem csak egyszerűen tanúságot tenni a feltámadt Krisztusról, és az általa ígért mennyországi örök életről, ezzel a mulandó földi élettel szemben. Nem kérkedni akart hősiességével, de amikor választás elé került, talán erősítették lelkét, a feltámadt Krisztus szavai, „aki meg vall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Mennyei Atyám előtt. „Szent György vártanúsága segítsen bennünket is, hogy nem kérkedve hitünkkel, keresztény értékrendet becsülő, gyermekeinknek, unokánknak a jövő nemzedéknek, a feltámadt Krisztus hitére még el nem jutottaknak, a feltámadt Krisztusról, örök életről tegyünk tanúságot az ő  egyházában, gyakorló, áldozatosan hűséges    életet élve. Adja is Isten, hogy szép őseinktől lelki örökségként kapott húsvéti köszöntésünkre Feltámadt Krisztus! legyen válasz Szent György vértanúságáról is lelki erőt merítő, mindenki számára áldozatosan hűséget gyakorló, tanúságtevő keresztény életünk: Valóban Feltámadt!

Csak remélni szeretném Kedves olvasó, hogy lelkemből fakadó gondolatok hogy Szent György vértanú ünnepén megerősítik, mások előtt is bátran megvallott, a gyakorlati kereszténységeddel is a feltámadt Krisztusról és örök életről tanúságot tevő hitedet.

Kapcsolódó:

Szent György nagyvértanú

Szent György nagyvértanú – animáció

Szent György nagyvértanú

Szent György ünnepe

Szöveg: Szabados János, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, Szent György




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert