A lényeg változatlan – a Művészetek Házában táboroztak a tuzséri gyermekek

A lényeg változatlan – a Művészetek Házában táboroztak a tuzséri gyermekek

Tuzséron immár tizenhatodik alkalommal rendeztek tábort. A Művészetek Házában otthonra lelt egyhetes élményt a jó szándékú adakozók mellett a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász is segítette.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Pásztor Gergely, Művészetek Háza, P. Tóth Nóra2021. augusztus 27. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 965 napja íródott

Tábort szervezni nagy felelősség. A programok összeállítása – a munka örömtelibb része – mellett fontos kérdés, hogy milyen anyagi forrásból valósuljon meg a gyermekek nyári időtöltése. Ha rendelkezésre áll a manapság egyre gyakoribb megoldás, a pályázati finanszírozás, az segítséget jelent, ám ha erre nincs lehetőség és az önerő is kevés, az anyagi háttér megteremtése fejtörést okoz a lelkes szervezőknek.

A tuzséri Művészetek Háza tanodásai és a tuzséri fiatalok évek óta mégis megkapják annak a lehetőségét, hogy augusztusban egy hétig Tóth Tiborné Vera néninek és segítőinek szárnyai alatt önfeledten játszanak, s olyan – számukra kiváltságos – pillanatoknak legyenek résztvevői, mint a játszóterezés, fagylaltozás, kirándulás. Igen, a hátrányos helyzetű fiatalok számára ez is rendkívüli élmény. Ők olyan körülmények között élnek, melyből a tuzséri tanoda, vagy a Művészetek Háza gyermekcentrikus kínálata (ki)utat mutat egy másik élet felé.

A nyári tábort épp ezért a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász is támogatta ötvenezer forint vásárlási utalvánnyal. Az ezen felül szükséges összeget jó szándékú adakozók, magánszemélyek egészítették ki.

2005-ben életre hívott Mustármag elnevezésű tábornak kezdetben a Lónyai kastély adott otthont. A Művészetek Háza azonban ideális találkozóhellyé vált a fiatalok számára a tábor idejére is, s a kezdő nap előtt az egyházmegye és Ábel püspök atya támogatását élvezve a kerti filagória is elkészülhetett. Így az eső vagy a forró napsütés elől immár ide húzódhatnak be a gyermekek.

A Tuzséron választható táborok közül ez, hittantábor jellegével, a krisztusi-keresztény élet lelkiségének gyakorlásával és a környezettudatosságra nevelésével egyedi a maga nemében. Sajben Zsolt záhonyi parókus atya lelki vezetésével megvalósuló tábor célja, hogy erősítse a gyermekek közösséghez való tartozását, türelemre nevelje őket és figyelmüket irányítsa.

A résztvevő 28 gyermeknek arra is van lehetősége, hogy ott aludjanak egy-egy éjszakát: ez a hét a nyaralásuk – teszi hozzá Vera néni, aki arról is beszámolt, hogy a fiatalok minden délután – megtapasztalva a csapatban való együttműködés erejét – (az újrahasznosítás jegyében) kézműves munkákkal foglalkoznak. Az alkotás örömén túl a saját maguk által készített szabadtéri és társasjátékokkal szívesen játszanak a gyermekek. Utolsó nap Máriapócsra utaztak a gyermekek - ahogyan minden évben.

Vezérgondolatként az fogalmazódott meg az idei táborban, hogy a lényeg változatlan: a hit, a remény és a szeretet a lélek gyümölcseiként mindig a legfontosabb érték marad változó, kiszámíthatatlan világunkban. 

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Pásztor Gergely, Művészetek Háza, P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, Tuzsér
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert