A liturgikus teológia körvonalairól volt szó a Keleti teológia, bizánci lelkiség újabb előadásán

A liturgikus teológia körvonalairól volt szó a Keleti teológia, bizánci lelkiség újabb előadásán

A liturgikus teológia sajátosan keleti hagyományát mutatta be a 20. és a 21. század összefüggésében Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője a képzéssorozat legutóbbi előadásán. A Párbeszéd Házában megtartott eseményt a Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetítette.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2021. október 30. 22:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 880 napja íródott

Az a nagy kincs, ami keleten felhalmozódott, mindenkinek értékes, nemcsak nekünk görögkatolikusoknak, ortodox híveknek, hanem a protestáns teológusoknak és a római katolikus testvéreknek is. S azt látjuk, hogy a kincsek egymást gazdagítják, ami a Szentlélektől van az nekünk nem idegen – ezekkel a gondolatokkal vezetette fel dr. Papp Miklós morálteológus a harmadik félév újabb előadását.

Majd a Mennyei király kezdetű imádság hangzott fel, hiszen Fülöp metropolita atya arra kérte a híveket október 17-én a szinódusi út megnyitásán, hogy húsvétvasárnapig minden nap imádkozzák el.

A tavaly indult képzéssorozat tematikáját – mások mellett – Görföl Tibor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója, a Vigilia főszerkeszetője állította össze, s ezúttal előadóként köszönthette a hallgatóság.

A liturgikus teológia körvonalairól beszélt három aspektusból. Elsőként arról volt szó, hogy a keleti szemléletmódon és a keleti teológián belül a liturgikus teológiának a pozíciója, helye hol jelölhető ki; a 19. század végétől vizsgálva.  

Majd Alexander Schmemann teológus munkásságát idézte fel, hiszen ő a liturgikus megközelítési módnak a legjelentősebb alakja.

Végezetül pedig arra tért, hogy Schmemann öröksége napjainkban hogyan néz ki, hogyan igyekszik az utókór továbbgondolni és felújítani.

Az előadás a Görögkatolikus Médiaközpont jóvoltából visszanézhető

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

keleti teológia, képzés, felsőoktatás




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert