Az emberi élet az egyház nélkül olyan, mint épület födém nélkül – megújult a nagydobosi görögkatolikus templom

Az emberi élet az egyház nélkül olyan, mint épület födém nélkül – megújult a nagydobosi görögkatolikus templom

Püspöki Szent Liturgián adtak hálát Nagydoboson azért, hogy a görögkatolikus templom teljes pompájában hirdetheti újra az Isten dicsőségét.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert2022. január 31. 20:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 787 napja íródott

2019 nyarán a természet erői megtépázták a nagydobosi templom tetejét. A június 28-án lecsapó vihar kiszakította a lemezeket rögzítő csavarokat, instabillá téve a tetőszerkezetet. A toronytető is rongálódott, a keresztet ipari alpinisták segítségével kellett eltávolítani, hogy ne történjen még nagyobb baj. Később az állami vis major alapból elkezdődhetett a templom- és toronytető helyreállítása.

Közben támogatást nyert a parókia a templom homlokzatának felújítására is. Így a munkálatok párhuzamosan zajlottak: a templom teljes külső megújulását a tető cseréjével együtt végezték, valamint – restaurálás után – felhelyezték az eredeti kovácsoltvas toronykeresztet is.

Az új tető és megújult homlokzat átadására és a templom megáldására január 30-án, a három szent főpap ünnepén került sor. Ünnep volt ez a nagydobosi közösség számára, a hívek hatalmas összefogással az állami támogatás mellé több millió forintot gyűjtöttek, s tették hozzá idejüket, erejüket nem kímélve saját munkájukat.

A közösségi élmény megtapasztalására és az összefogás gyakorlatára – a templomért való összefogáson túl – az utóbbi másfél hónap is bőven adott alkalmat a nagydobosiaknak: karácsony harmadik napján itt szentelte áldozópappá a főpásztor Rádi Dávid atyát. Néhány nap múlva a templom búcsúját tartották: a nagydobosi az ország egyetlen Nagy Szent Bazil nevét címünnepként viselő görögkatolikus templom, a január 1-i ünnepet a rákövetkező vasárnap, 2-án szintén közösségi élményként élhették meg a parókia tagjai. A január 30-i templommegáldás újabb főpásztori látogatást hozott, s ezzel lezárult egy jelentős eseményekkel teli időszak az egyházközség számára.

A közösség örömében együtt osztoztak a meghívott vendégek is. Az állam képviseletében Kiss András, a megyei közgyűlés tagja, Kovács Gábor polgármester, ők köszöntötték is a megjelenteket a szertartás végén.

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő helyi nevelési-oktatási intézmény, az Örömhír Óvoda gyermekei műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.

A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel megyéspüspök celebrálta, az oltár körül mellette imádkozott dr. Papp Tibor főhelynök atya, Szabó Tamás pasztorális helynök, Papp Zoltán esperes-parókus atya. A kerület papságából is sokan eljöttek, és közösen adtak hálát a házigazda Kicsák János atyával az elmúlt időszakért. A hierarcha János atya munkáját köszönve – és köszöntve őt tizenkét évvel ezelőtti szentelésének emléknapján – papi mellkereszt viselésére jogosította fel a parókust.

Ábel püspök atya a felújítás kapcsán abból a gondolatból indította szentbeszédét, hogy miért is olyan fontos a tető egy épület fölött: védelmez, megóv, megtartja az épület épségét. Ha házunk fölött nincs tető, hiába a legszebb díszítés, az ember kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, otthontalannak érzi magát.

Ezzel a képpel állította párhuzamba az ember és az egyház viszonyát, személyes tapasztalataira is alapozva állítását:„amikor az életemből hiányzott az oltalom, a védelem, amikor gondjaim, nehézségeim voltak, az én fejem felett sem volt tető: nem volt fejem fölött az egyház.”

„Ahogyan az épületnek szüksége van tetőre, úgy van szüksége minden egyes emberi életnek az egyházra, kinek-kinek a maga felekezete szerint. Az egyház gondoskodni akar rólunk, védelmet akar nyújtani” – magyarázta.

„Az egyház fedele alatt biztonságban érezhetjük magunkat.”

A felújításra ebben a viszonyrendszerben is szükségünk van: „mindannyiunk életében szükséges az egyházzal való kapcsolatunk ápolása; mikor nehézségekkel nézünk szembe, az megújuláshoz, Istennel való kapcsolatunk megszépüléséhez vezethet, de csak sok munka és áldozat árán”.

A nagydobosi templomban 2021. december végén történt papszentelésnek és egy harminc évvel ezelőtt ennél az oltárnál történt keresztelőnek különös egybeeséséről is beszélt: az a gyermek, aki az egyház fedele alatt nevelkedett, harminc év múlva ugyanazon a napon részesült felnőttként ugyanott a papság szentségében.

„Isten gondoskodó szeretete, vigasztalása kézzel fogható számunkra, akik az egyház fedele alá helyezkedünk.”

A három szent főpap emléknapjához kapcsolódva Teológus Szent Gergely, Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil példáin, tanításain keresztül is az ember egyházhoz való viszonyulásáról beszélt.

Gergely tudósként közérthető módon hitigazságokat fogalmazott meg, János imákba foglalta azokat, Bazil pedig gyakorlattá váltotta mindezt. Ránk hagyott örökségüket részletezte, majd abban erősítette a híveket, hogy ragaszkodjanak az egyházukhoz; ha ez a kapcsolat sérülne, javítsák ki, mert

„az emberi élet az egyház nélkül olyan, mint épület födém nélkül” – zárta gondolatait.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

templommegáldás, felújítás, Nagydobos
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert