Lélekben is velük vagyunk: szolidaritás a háborúban, közös ima a békéért – püspöki látogatás Kárpátalján

Lélekben is velük vagyunk: szolidaritás a háborúban, közös ima a békéért – püspöki látogatás Kárpátalján

Az elmúlt héten többször is átkelt a határon Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Ukrajnába, Kárpátaljára, hogy kifejezze szolidaritását a háború okozta tragédiában, hogy adományokat vigyen a rászorulóknak, és főképp azért, hogy együtt imádkozzon az ottani lakosokkal a békéért.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, mgce.uz.ua2022. március 9. 01:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 751 napja íródott

Első alkalommal a kárpátaljai karitász által kijelölt helyszínre, Batárra vitte adományait (ez történetesen Ábel püspök atya szülőfaluja). Legutóbbi, kétnapos útja során a kárpátaljai római katolikus és görögkatolikus püspököknek személyesen vitte a magyarországi felajánlásokat, hogy ezzel is segítse bajba jutott embertársait. Luscsák Nílus püspök atya, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzója és Majnek Antal atya, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye emeritus megyéspüspöke is fogadta Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspököt a március 5-i hétvégén.

A Magyarországról érkező adományokból négy településen főznek meleg ételt a belső Ukrajnából érkező menekülteknek, a határon várakozóknak, az otthon maradóknak és az időseknek. Az ellehetetlenült életkörülmények miatt a felajánlásaink és azok folyamatos utánpótlása létfeltétel a kárpátaljai családoknak, menekülteknek.

Nílus és Ábel püspök atyák közösen utaztak el Kisszelmencre, egy menekülteket befogadó központba. Ábel püspök további befogadó pontokat, valamint görögkatolikus lelkipásztorokat látogatott meg. Járt Beregszászban, menekülteket befogadó egyházközségekben.

A magyar hierarcha többször járt már a határ mindkét oldalán: „látom az összefogást, mellyel a görögkatolikus papok – magyar és ukrán oldalon is – megszervezik a segítségnyújtás minden formáját, ellátják a menekülteket a határátkelés előtt ukrán területen és utána a magyar területen. Nagyon meg kell dicsérnem a szolgálattevőket, a görögkatolikus papokat, a karitász és az önkéntes munkatársakat határon innen és túl” – méltatja a majd’ kéthetes heroikus vállalást, mellyel az ügy mellé állnak.  

Az úti tapasztalatairól, élményeiről beszélve kiemelt egy olyan vállalkozót, aki élelmiszerboltját alakította át menedékházzá, és egy olyan családot, aki a háborús övezetből elindulva ötszemélyes autójában összesen tizenkét személyt(!) menekített biztonságba.

A menekültekkel való beszélgetések során „nagyon sok megrendítő sorssal találkoztam – összegzi a nyíregyházi megyéspüspök. A településeket a bizonytalanság érzése tölti be.”

Vasárnap Nílus püspökkel Dombó (Dubove) nevű településen végeztek püspöki Szent Liturgiát. Ezzel teljesítve be látogatásának fő célját Ábel atya: „azért látogattam Kárpátaljára elsősorban, hogy az ott élőkkel együtt imádkozzunk, hogy kifejezzem feléjük szolidaritásunkat, együttérzésünket, s hogy tudják, nemcsak adományokkal, lélekben is velük vagyunk. Úgy tapasztaltam, hogy jól esett nekik a jelenlétem, s az, hogy kíváncsi vagyok rájuk. Talán jobban örültek ennek, mint az adományoknak.”

Dombó görögkatolikus közösségében épp erre hétvégére esett az új harangok megszentelése. A főpásztori liturgia után elvégezték a szentelés szertartását a harangokon, melyeket idővel majd helyükre emelnek, remélve, hogy a békét és nem a veszedelmet hirdetik majdan a tornyokban.

„Szomorú volt látni, hogy a templomban csupán asszonyok és gyermekek, valamint idősebb férfiak voltak jelen” – utalt a hadba hívott civilek helyzetére.

Hazafelé vezető útjának egyik élményét is elmesélte Ábel atya: „egy férfi a határ közelében megállított és megkérdezte, nem hoznám-e át szülés előtt álló feleségét. Szívbe markoló és megrendítő búcsújuk a sorompónál elkísérte az áldott állapotú asszonyt Magyarországra is.”

A nyíregyházi főpásztor a bajba jutott embertársaink megsegítéséért a háború kitörésének estéjén felhívással fordult minden keresztény testvéréhez, az egyházmegyei karitatív tevékenységet azonnal a határátkelőkre koncentrálta, püspöki Szent Liturgiát ajánlott fel a békéért, adománygyűjtést hirdetett, s a felajánlások célba juttatását munkatársai azóta is folyamatosan végzik.

 A határhoz közeli vagy attól távolabbi települések görögkatolikus szolgálattevői a Magyarországra érkező menekülteknek segítenek, püspök atya maga is többször járt a határátkelőknél, valamint több útja is volt Kárpátaljára segélyszállítmányokkal.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, mgce.uz.ua

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, szolidaritás, összefogás, adomány, Kárpátalja
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert