Szíriai menekülteket látogatott meg Fülöp atya Libanonban

Szíriai menekülteket látogatott meg Fülöp atya Libanonban

Az ország keleti felében, a hófoltos Bekaa-völgy hegyei közt lévő Zahlé városba látogatott Fülöp metropolita, ahol Issam John Darwish melkita érsek fogadta. 

Nyíregyházi Egyházmegye2017. június 13. 22:25

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2498 napja íródott

Az érsek és munkatársai részletesen ismertették az általuk végzett szociális tevékenységet, mely kifejezetten a szegények, elsősorban a menekültek megsegítésére irányul. Az itteni érsek rendkívüli érzékkel állít az ügy mellé bankárokat, politikusokat, befolyásos személyeket és más tehetős embereket.  A zömében keresztény menekültek így támogatást kapnak az albérlet kifizetéséhez, egészségügyi ellátást kapnak. Az egyház nyilvántartást vezet a munkát keresőkről, gondoskodik a gyermekek iskoláztatásáról. Ez az egyetlen egyházi szervezet Libanonban, mely saját forrásaiból, intézményes keretek között ilyen nagymértékben segíti a menekülteket, különös figyelmet szentelve a keresztényeknek.

Az érsekség által működtetett iskolában háromszáz keresztény és muszlim, libanoni és menekült gyermek tanul. Az igazgatónő elmondta: az iskola küldetésének tekinti, hogy a gyermekeket egymás elfogadására és kölcsönös tiszteletére, mint a keresztény értékrend egyik legfontosabb tanítására neveljék. Minden reggel imával kezdődik a nap, amelybe minden gyermek bekapcsolódik, a hitoktatáson azonban a muszlim gyerekeknek nem kötelező részt venniük.

Az iskola után egy Szíriából menekült családot látogattunk meg. A városukat 2012-ben foglalták el iszlamisták. Hangosbemondón kürtölték szét a városban: „Keresztények Bejrútba, alaviták a koporsóba!” (Az alaviták egy siíta vallási kisebbség.) Mindenüket hátrahagyva kellett menekülniük. Zahléban otthonuk egy szűk kis lakás, szoba és konyha, ahol három generáció él, a súlyosan beteg nagyszülők, az ő várandós leányuk a férjével és kisfiukkal. A keresztény menekültek megpróbálják elkerülni a táborokat, hiszen a szunnita muszlim többségű feszült közeg veszélyt jelent rájuk, ezért megtakarított pénzükből és az egyház segítségével lakást bérelnek, még akkor is, ha ennek fenntartása óriási nehézséget jelent számukra.

Ezt követően meglátogattuk az érsekség által működtetett étkezdét, ahol naponta mintegy ezer libanoni és szíriai rászoruló kap meleg ételt. Még a szakács is szíriai menekült, aki így kapott munkát az egyháztól. Természetesen sok helyi önkéntes is besegít az ételosztásban, például egy ferences testvér rendszeresen jár nekik muzsikálni. Látogatásunk számukra különös ünnepnek számított, maguk közé fogadtak, asztalukhoz ültettek minket.

Megtekintettük a székesegyházat is, melyet éppen a napokban szentelnek újra a teljes felújítása után.

Nyíregyházi Egyházmegye

Libanon, Fülöp metropolita, Issam John Darwish melkita érsek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert