Emlékezzünk, hogy megbocsássunk – Történelmi emlékhelyet hoztak létre Pócspetriben

Az ünnepségen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Pásztor Károly nyugalmazott plébános, Szenes István, Pócspetri jelenlegi plébánosa, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Simon Miklós országgyűlési képviselő, Tamás György, Pócspetri polgármestere, Zsigmond Attila Endre művész, továbbá más egyházi és közjogi méltóságok.

Veres András homíliájának bevezető részében visszatekintett az 1990-es évekre, amikor már Pócspetriben is megemlékezést tarthattak. Volt, aki azt kérdezte: Miért kell minden évben megemlékezni ugyanarról az eseményről? A fájdalmas dolgokat nem szívesen idézi fel az ember, és talán abból is táplálkozott ez az ellenállás, hogy a helybeliek évtizedeken át megannyi megaláztatáson mentek keresztül, éppen ezért nehéz volt számukra, hogy hálaadó módon emlékezzenek.

A püspök megválaszolva e kérdést hangsúlyozta: nem szabad felejteni. Elmúlt az az idő, amikor azt hirdették, hogy a múltat végkép el kell törölni. A múltra emlékezni kell, mert aki nem ismeri, az nem tud a jelenben és a jövőben sem emberi módon élni, hiszen a történelem mindnyájunk számára egyfajta okulásul kell hogy szolgáljon. Azért is kell emlékezni, mert azok, akik elszenvedték a terrort, megérdemlik, hogy újra és újra megköszönjük bátor helytállásukat, hogy példájukat követve mi magunk is törekedjünk bátran kiállni az igazság mellett a mindennapokban. Nem akartak hősök lenni, a lelkiismeretük hangját követve lettek azzá. Ezért is kell, hogy emlékezzünk rájuk.

A felejtés az egyénre vagy egy családra is súlyos megpróbáltatást mér – folytatta beszédét az MKPK elnöke. – Különösen nagy probléma a felejtés „betegsége”, ha azt a hatalom írja elő. Az itt történt 1948-as eseményekre sokáig nem volt szabad emlékezni. Amikor egy politikai hatalom próbálja rákényszeríteni a felejtést az emberekbe, annak tartós, maradandó nyomai vannak, és ezek egészen biztosan torzulást, fájdalmat okoznak az egyén és a közösség életében is.

Nem szabad felejteni – nyomatékosította Veres András –, mert az az élet alapfeltételeit rombolja le. Az ember a múltból is kell hogy éljen, levonva a kellő tanúságot, hogy a jelenben és a jövőben bátran törekedjék kiállni az igaz, a szép és a jó mellett.

Azért is kell minden évben megemlékezni, hogy tudjunk megbocsátani. A Szentírás azt tanítja, hogy az irgalmas Isten nemcsak hogy megbocsátja, hanem – emberi fogalmakkal elmondva – el is felejti az ember bűneit. Mekkora különbség van Isten és ember között! Isten irgalmas szívű, megbocsátó, míg az ember számontartja az őt ért sérelmeket, és sokszor nem is akarja azokat elengedni. Mennyi házasság megy tönkre amiatt, hogy a házastársak nem tudnak egymásnak igazán megbocsátani; szomszédok, testvérek képesek évtizedeken keresztül haragot tartani egymással. Ahol az ember nem tud Istenhez hasonlóan irgalmas szívű lenni, ott pokollá válik az élet.

Isten kitárja szívét mindenki, még a bűnös ember felé is. Az Egyház arra kapott küldetést, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdetve mindenkit a megbocsátás gyakorlására buzdítson. Isten maga az irgalmas szeretet, ez a természetéhez tartozik. Nem az ő irgalmát kell megnyerni, hanem az embert, hogy képes legyen akarni az irgalom gyakorlását, keresve ezáltal a békességet, a szeretetet a közösségekben.

Szükségünk van Isten kegyelmére, hogy akkor, amikor az ember képtelen megbocsátani, Isten segítségével mégis képes legyen rá, mert csak így nevezhetjük magunkat Isten gyermekeinek. Arról ismerjenek meg bennünket a világban, hogy megbocsátók, irgalmas szívűek vagyunk! Biztos vagyok abban, ha erre a két dologra figyelünk: vagyis nem felejtünk el tanulni a múltból, és megtanulunk irgalmas szívvel megbocsátani, akkor nem hiábavalók a megemlékezések az 1948-as eseményekről – zárta homíliáját Veres András püspök.

Pócspetriben 1948. június 3-án a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak az emberek, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, amit két rendőr próbált megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, majd Takács Gábor őrvezető csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a golyó halálra sebezte a rendőrt.

A községet megszállta az ÁVO, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe. Királyfalvi Miklóst, a község segédjegyzőjét pár nappal később kivégezték, Asztalos János plébánost halálra ítélték, de az ítéletet másodfokon életfogytiglani börtönre enyhítették. A hatalom még tizennyolc embert szabadságvesztésre ítélt különböző vádakkal, és lényegében az egész falut meghurcolták. A történtek miatt Pócspetrin a rendszerváltásig rajta maradt a „rendőrgyilkos” bélyeg.

A pócspetri eseményekről Ember Judit rendező 1983-ban dokumentumfilmet készített, amelyet akkor betiltottak – az alkotást először 1989-ben láthatta a közönség. A rendszerváltás idején, 1990. január 17-én a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, Asztalos Jánost és Királyfalvi Miklóst a vád alól felmentette, és hatályon kívül helyezte négy másik vádlott ítéletét is. 1993. december 20-án a Fővárosi Bíróság perújítási tárgyalás alapján bűncselekmény hiányában újabb két vádlottat mentett fel. Királyfalvi Miklós újratemetési szertartását 2017 júliusában tartották; a segédjegyző hamvait korábbi nyughelyéről, Rákoskeresztúrról kihantolták, és Pócspetriben helyezték örök nyugalomra.

A szentmise után, a polgármesteri hivatal előtt rendezett megemlékezésen leleplezték az emlékhelyet jelölő sztélét.

Tamás György polgármester beszédében elmondta, a rehabilitációs folyamat Ember Judit dokumentumfilmjének bemutatásával kezdődött, majd a perújrafelvétel is elégtételt jelentett a hősöknek és a megtorlást elszenvedő település lakóinak. A helyi általános iskola később felvette Királyfalvi Miklós jegyző nevét. Igazi elégtételt jelentett az is a település számára, hogy újra egyházi fenntartásba került az iskolája és óvodája. Az elmúlt években büszkeségpontot alakítottak ki a helyi művelődési házban, emléktáblákat avattak a hősök emlékére a templomban és a községházán, majd sor került Királyfalvi Miklós újratemetésére is. A folyamathoz tartozik, hogy ápolják a kapcsolatot a koncepciós perben elítéltek családtagjaival.

Radnainé Fogarasi Katalin a megemlékezésen elmondta: az országban jelenleg 69 emlékhelyet tartanak számon, ebből 17 nemzeti, 52 történelmi emlékhely. Pócspetrinek helye van ezen emlékhelyek sorában. Felkiáltójelként hívja fel magára a figyelmet, hiszen az itteni események a magyarországi kommunista államhatalom erőszakos kiépítését szimbolizálják. Az itt felállított sztélé, mely egységet alkot a többi emlékhelyen, országszerte elhelyezett alkotásokkal, Zsigmond Attila Endre művész tervei alapján készült.

Végül Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a hetvenegy évvel ezelőtti események az egész magyar katolikus egyházat súlyosan érintették. A felekezeti iskoláiért harcoló, majd a kommunista megtorlást elszenvedő falu lakosai nagyon is rászolgáltak arra a kitüntető címre, hogy az események helyszínét történelmi emlékhellyé nyilvánították. Pócspetri népe belerokkant a megfélemlítésekbe, évtizedekig kiközösített falu volt, ez az elismerés azonban az áldozatoknak és rokonaiknak igazságtétel, kései, utólagos köszönet.

Az ünnepség végén leleplezték a sztélét, majd Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök megáldotta.

Az eseményen közreműködtek a nyíregyházi Lintner Sándor Zeneiskola tanárai, Rákosi Kitti, Sitku Patrik, a helyi általános iskola diákjai, valamint a település nyugdíjaskórusa.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Kovács Ágnes

Nyíregyházi Egyházmegye