
Az én hősöm – Rajzpályázat eredményhirdetése
Az én hősöm – Rajzpályázat eredményhirdetése
A te orcádat keresem, Uram! – Interjú Imre Margit Ágota OSBM nővérrel
Takarókat, téli ruhákat adományozott a karitász
A hűség példája – arany érdemkeresztet kapott Imre Ágota nővér
Karácsonyváró kézműveskedés a Magvető Tanodában
Karácsonyi vásár a Görögkatolikus Múzeumban
Sójások egy hete Rostockban
Jézus-ima találkozó adventben is
Csibeavatók – Körkép
Nyílt nap a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán sok érdeklődővel
Elhunyt Puskás László görögkatolikus áldozópap és festőművész
Új templomtorony mutat Isten országa felé Nyírbogáton
Iskolanyitogató Nyírlugoson
Jézus és a qumráni közösség – December 7-én lesz utoljára Teológia Bár
Közös lelkigyakorlaton vettek részt a magyar püspökök
Isten az, Akiben érdemes gazdagodni – Érintő Beregi István atyával
Ferenc pápa üzenete a 38. Ifjúsági Világnapra
Tárjátok ki a szíveteket! – A Katolikus Karitász karácsonyi adománygyűjtési akciót hirdetett
Szent Erzsébet követei kenyeret és pékárut vittek a rászorulóknak
A Milánói Egyetemen folytatódik a Nyíregyházán elkezdett munka
Megismerték az internet rejtette veszélyeket
Múzeumi szakmai nap Nyíregyházán
Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztényekért
Cigánypasztoráció Nyírvasváriban
A 2023. évi Magyar Tudomány Ünnepe a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán
Adományozni szívből és átgondoltan – Interjú dr. Oláh Tamással, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetőjével
Erőforrás a tanulás, család, hit, közösség – Cigánypasztorációs konferenciát tartottak Máriabesnyőn
Figyeljünk a szeretet apró részleteire – Templomot és haranglábat szenteltek Kántorjánosiban
Jelentkezés a Taizé találkozóra
Hol van egyházmegyénk egyik legnagyobb adventi koszorúja?