A pünkösd a feltámadás ragyogását adja tovább – Interjú Kocsis Fülöp érsek-metropolitával

– Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Nálam az első ijedtséget a templomok bezárása okozta.

Meg kell hogy mondjam, ezt a korlátozások feloldásáig sem tudtam teljesen feldolgozni. Hogyan lehet ezt megoldani, jó döntés-e kizárni a híveket a templomból – nekem ez rendkívül sok töprengést és vívódást jelentett.

Mi végül arra jutottunk, hogy a liturgiákat nyitott templomok mellett tartjuk meg. Hála Istennek, nem lett ebből baj. Erre a döntésre az is vezetett, hogy nekünk, keleti szertartásúaknak a templom különösen sokat jelent. Az új hittankönyv sorozatunknak is az a vezérmotívuma, hogy

a mi Egyházunk templomos Egyház.

Igaz, Budapesten kénytelenek voltunk bezárni a templomainkat a szertartások idején, hiszen itt kisebbségben vagyunk, de más területen a nyilvános szertartások mellett maradtunk. Bár itt is voltak lelkes hívek más felekezetekből, akik eljöttek a liturgiáinkra, de nem túl sokan, úgyhogy végül ebből sem lett gond.

Emellett sok áldást adott a csend, a helyben maradás és a több imádság lehetősége. Nagy örömmel töltött el, hogy e két hónap során sokkal jobban hasonlított az életmódom a szerzetesi életformához.

Az érseki feladatok egyébként ezt nemigen teszik lehetővé, hiszen általában nagyon sok helyre kell elmennem, sok emberrel kell találkoznom. A munkámat most otthon végeztem, amikor pedig eljött az imádság ideje, átmentem a templomba. Az internet segítségével ezekbe az imádságokba sokan bekapcsolódtak, s érdekes, hogy sokkal többen vettek így részt a zsolozsmáinkon, mint máskor.

– Akkor ez az elmélyülés időszaka volt? 

– Nekem mindenképpen. Ez a két hónap nemcsak az elmélyülésre, hanem a sokkal békésebb imaéletre is lehetőséget adott. A szerzetesi életet az imarend határozza meg, most ehhez tudtam igazítani a munkarendemet. Egy nagycsaládban, ahol sok gyerek van, ezt az elmélyülést biztosan nehezebben tudták megvalósítani, de sokfelől hallottam arról, hogy a családok is legalább a tévé vagy az online tér liturgiaközvetítéseit követve együtt tudtak imádkozni.

– E két hónap alatt sok tanácsot kaptunk arról, hogy mire figyeljünk. Ön szerint mit tanulhattunk meg ez idő alatt?

– Az egyik legfontosabb tanulsága ennek az időszaknak talán az volt, hogy akkor is értékes az életünk, ha nem izgünk-mozgunk.

Az a lecsillapított élet, ami nem csupán a tevékenység köré rendeződik, nem kevésbé értékes, és legalább annyira emberformáló.

Bizonyos területeken – mint a vendéglátás vagy a turizmus – valóban ledermedt minden, de maga az emberi élet ment tovább. Nem attól lesz gazdagabb az életünk, hogy folyamatosan tevékenykedünk.

A lelkiéletre törekvő emberek számára az otthoni imádság felfedezése, előtérbe kerülése lehetett egy olyan elem, amit sokan megtanulhattak.

A mi szertartásaink elég bonyolultak. Éppen ezért most több kiadvánnyal, videoüzenettel próbáltunk segíteni abban, hogy a híveink minél jobban be tudjanak azokba kapcsolódni. Úgy tűnik, hogy volt, aki ezen időszakban többet tanult a liturgiáról, mint az ezt megelőző tíz év alatt.

– A járvány fizikai elszigeteltsége mellett az összetartozás mintha erősödött volna.

– Valóban, ez az időszak rámutatott arra, hogy az emberi kapcsolatok milyen sokrétűek. Szép volt látni az összetartozás különféle megnyilvánulásait, például az esti közös énekléseket. Az idősekről való gondoskodás is sok helyütt példás volt. Ezzel kapcsolatban a hazai szemlélet sokban különbözött egyes észak-európai országok gyakorlatától, ezt is jó volt megtapasztalni.

– Volt olyan vélemény is, hogy Isten ezzel a járvánnyal az emberiséget szerette volna figyelmeztetni. Mi erről az Ön véleménye?

– Az a figyelmeztetés, amit annak veszünk. Ha valaki a hegyekben vándorol, és becsap mellé a villám, akkor azt veheti akár véletlennek, de tekintheti isteni figyelmeztetésnek is. Ez alkalmat teremt arra, hogy átgondolja az életét. Egy ismerősöm mesélte, hogy egy balesetközeli helyzet után sok minden átfutott benne, késztetést kapott arra, hogy újraértelmezze az életét.

Aki az Úristennel nem számol, annak ez a járvány csak egy fizikai jelenség, de a vallásos ember esetében egy ilyen helyzet rányithatja a lelkiismeretére az ajtót, hogy fölismerje, változtatnia kell az életén.

A Jóisten mindig szeretne figyelmeztetni bennünket, ott áll mellettünk, és azt lesi, hogyan szólíthat meg, hogyan tud ránk hatni. Van, hogy elég ehhez egy napfelkelte, de van olyan is, amikor csak a súlyosabb megpróbáltatásból értünk.

 – Van, aki szerint a járvány után minden olyan lesz, mint azelőtt, mások szerint semmi nem marad ugyanaz. Ön szerint mi fog változni a világban?

– Én most megkértem az egyházmegyém papságát, hogy kerületenként összeülve beszéljék át az eddigi tapasztalatokat és az előttünk álló új feladatokat.

Az egyik nagy kérdés, hogy a templomok vajon ismét megtelnek-e, vagy ellenkezőleg, az otthoni imádság kényelméhez hozzászokva inkább elmaradnak a hívek.

Maguktól fognak jönni, vagy nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy tovább épüljön a közösségi élet? Szerintem mindaz, amit átéltünk, arra hív bennünket, papokat, hogy segítsük a híveket az Istenhez és az Egyházhoz való viszonyuk újraértelmezésében. A jobbik forgatókönyv szerint az emberekben újra felszínre kerül a találkozás, a közösség igénye. Erre az újra fölébredő érzékenységre föl lehet építeni egy egész lelkipásztori megújulást.

– Milyen helyet foglal el pünkösd az egyházi ünnepek sorában?

– A keleti Egyház a húsvétot és a pünkösdöt szorosan összekapcsolja. Olyannyira, hogy ennek az összetartozásnak külön ünnepet is szentel. A bizánci Egyház húsvét után és pünkösd előtt huszonöt-huszonöt nappal tartja az ünnepfelezést, ezzel is jelezve Jézus Krisztus feltámadásának és a Szentlélek leszállásának a szoros kapcsolatát.

Jézus Krisztus a feltámadásban teljesen beteljesítette üdvösségszerző művét, de az, hogy mi, emberek ezzel élni is tudjunk, az csak a Lélek által lehetséges.

Ahogyan Krisztus is a földi életében minden csodáját a Lélekben művelte. A Lélek az, aki Krisztus földi küldetését folytatja, ez pedig maga az Egyház. Az Egyház a Lélek munkája, a Lélek gyümölcse.

A pünkösd ezek szerint a forrásnál helyezkedik el. A keleti Egyházban az ünnep a feltámadás, minden más – az örömhírvétel, a karácsony, a vízkereszt, az úrszínváltozás és a többi – erre fut ki.

A pünkösd tulajdonképpen a feltámadás ragyogását adja tovább, azt teszi foghatóvá, megtapasztalhatóvá.

– A Szentlélekről szóló tanítás fontos eleme a kereszténységnek, de az Atya és Jézus Krisztus alakja talán jobban megfogható a számunkra, mint a harmadik isteni személy. A görögkatolikusok hogyan tekintenek a Szentlélekre?

– Én úgy látom, hogy a Szentlélek legalább annyira megfogható, mint az Atya és a Fiú. A Mennyei Király, Vigasztaló kezdetű imádságot – mely a Szentlélekhez szól – csaknem annyiszor mondjuk el, mint a Miatyánkot. Az Atyát és a Szentlelket is Jézus tanításának megfelelően, az ő buzdítására szólítjuk meg. Fizikailag a megtestesülés miatt Jézus áll hozzánk a legközelebb, de lelkileg a Szentlélek. Mindent a Léleknek köszönhetünk, mindent a Lélekben viszünk végbe.

Ám ha az istenkapcsolatunkat nem az Egyházban éljük, akkor a Lélekkel való kapcsolatunk is kiüresedik.

Teológiailag fontos, hogy tudatosodjék bennünk: a Szentlélek az, aki éltet.

Minden imádságunkat a Lélekben mondjuk, ő imádkozik helyettünk is, ha mi már nem vagyunk erre képesek.

– A Szentlélek ajándékai közül mit tart most a legfontosabbnak?

– Nekem ebben a pillanatban az erő jut az eszembe. A Szentlélek ugyanis erő.

Ha a Szentlélekben élek, akkor erős vagyok.

Azért érezzük erőtlennek magunkat, a lelkiéletünket, az egyházunkat, mert nem járja át a Lélek. Ha a Lélek él bennem, nem vagyok erőtlen. A pünkösd is ezt kínálja nekünk, ezt az isteni erőt, ezáltal tudjuk átalakítani az életünket.

– Pünkösd idején és a járvány csillapultával azért is fohászkodunk, hogy a Szentlélek újítson meg mindent.

– Megújulás is csak akkor lehet, ha meg akarok újulni. Csak akkor lesz változás, ha hajlandó vagyok a tapasztalatokat leszűrni és azokból tanulni. Magától semmi nem fog megváltozni.

Nem szabad annak folytatódnia, ami eddig volt. Nagyon lélektelen és istentelen életet éltünk. A nem hívő emberek számára is nyilvánvalóvá kell válnia, hogy az az iszonyatos hajsza, ami eddig volt, nem folytatódhat tovább.

Nem szabad hagyni, hogy a diktátorok, a pénzemberek, a globalizáció haszonélvezői újra beleűzzenek bennünket ebbe a lélektelen életmódba. Ennek ellenállni csak úgy lehet, ha tudatosan a Lélekre hagyatkozunk. A Lélek pedig meg fogja adni nekünk a megújuláshoz szükséges erőt.

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 31-i számában jelent meg.

Szöveg: Baranyai Béla/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye