WEEKLY THOUGHTS

Jézus barátja ikon

A mi pilótánk

Egy repülőgépen, a felszállásra várva, három utas beszélgetésbe kezd. Eszmecseréjük tárgya a gép pilótája.

Az első utas, aki nem hiszi, hogy van a gépnek pilótája, így szól: „Senki sem vezeti ezt a gépet. Egy számítógépes rendszer irányít minket a terminálból. A pilótafülke ajtaja be van csukva. Úgyhogy nincs semmi bizonyítékunk, ami ezt megcáfolhatná.”

A másik utas azonban nem ért vele egyet. „Ó, dehogynem. Van pilóta. Valaki ott ül a gép műszerfalánál. De ha már felszálltunk, akkor ő szunyókálni fog. Felviszi a gépet a levegőbe, aztán alszik egyet.”

Végül egy harmadik utas is, aki eddig figyelmesen és türelmesen hallgatott, hangot ad véleményének: „Önöknek fogalmuk sincs, mit beszélnek – mosolyodott el. Először is van pilóta. Másodszor, a pilóta éber, hozzáértő, lelkiismeretes és kedves. Jól tudom, hiszen a férjem. Jól felkészült, körültekintő és eltökélt szándéka, hogy ezt a gépet sikeresen elvezesse az úti céljához. Jó kezekben vagyunk.”

Három utas. Három vélemény. Vajon ha a gépet légörvény rázza meg, a három utas ugyanúgy fogja ezt megélni? A három utas közül melyik fog tudni nyugalommal is bizalommal a pilótára hagyatkozni?

Semmi sem fontosabb annál, minthogy helyesen lássuk Istent. Ismerned kell a pilóta szívét. Ezért van Jézus története leírva a Bibliában, erre van az imádság, a szertartások és a szentségek. Ő az egyetlen képünk Istenről. Ha Jézust ismerjük, akkor Istent is ismerjük. Istent ismerni pedig azt jelenti, hogy tudjuk, az utazás néhol „rázós” lesz, azonban a Pilóta tudja, hogyan vigyen minket biztonsággal haza.

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / WEEKLY THOUGHTS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert