Több egyházközségünkben is jelentős károkat okozott a 2016. június 21-én reggel pusztító vihar.
Több egyházközségünkben is jelentős károkat okozott a 2016. június 21-én reggel pusztító vihar.
Tizenhárom szatmári településről érkeztek kárbejelentések a keddi vihar és jégeső miatt, a térségben több mint hétszáz ház rongálódott meg. A viharban senki sem sérült meg – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A jégeső Rozsály, Méhtelek, Garbolc, Uszka, Kishódos, Nagyhódos, Nyírkáta, Magosliget, Botpalád, Tiszabecs, Csenger, Zajta és Gacsály településen okozott kisebb-nagyobb károkat. A helyzetet nehezítette, hogy a reggeli jégeső utáni délelőtt ismét vihar volt a térségben, így nőtt a kárt szenvedett ingatlanok száma.
A jég súlyos károkat okozott többek között a rozsályi görögkatolikus templomon és parókián, a méhteleki és a bátorligeti görögkatolikus templomon is. A lakóházakban a főként a palafedést rongálta meg a borsónyi, vagy dió és tojás nagyságú jég, amely a kora reggeli órákban kevés csapadékkal érkezett, ezért is okozhatott ekkora pusztítást.
A kármentesítésben jelenleg kétszáz tűzoltó és önkéntes mentőegység vesz részt, többek között a LEGOTT görögkatolikus mentőcsoport is. Kristóf Imre és csapata a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásznak köszönhetően jutott el Rozsályba, ahol szinte minden második, azaz mintegy 200 épületen okozott kárt a jég. Kiss Andor rozsályi parókus szerint a méhteleki templom teteje annyira károsodott, hogy szinte biztosan teljes tetőcserére lesz szükség.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, Hajdúdorogi Főegyházmegye, MTI, Szabolcs Online
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 | 14 | 15 | 16 |
17 |
18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 |
30 | 31 |