Búcsút ünnepeltek Nagypeleskén

Búcsút ünnepeltek Nagypeleskén

A Szent Őrzőangyalokat, egyházközségük és templomuk védőszentjeit ünnepelték a partiumi Nagypeleske görögkatolikus hívei november 8-án. A szertartást Orosz Zoltán baktalórántházi parókus, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója vezette.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Pallai Béla2018. november 10. 20:21

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2005 napja íródott

A november 8-án délután tartott Szent Liturgiára sokan érkeztek Szatmárnémetiből, Baktalórántházáról, Pátyodról, és a környékbeli falvakból. A szertartáson Orosz Zoltánnal koncelebráltak a szomszédos települések áldozópapjai; jelen volt Pallai Béla, a szatmári Szent Miklós-templom parókusa, valamint Kozsán István mikolai parókus és a balázsfalvi nagyérseki törvényszék törvénybírója.

Orosz Zoltán prédikációjában kiemelte, mennyire fontos az angyalok szerepe a mai világban, és valamiképpen mi is angyalok vagyunk, egymás őrangyalai, akik névtelenül és sokszor láthatatlanul teszünk jót embertársainkkal. „Ha pedig az őrzőangyalokat számonkéri Isten feladatuk elvégzése után, hogy vigyáztak-e a rájuk bízott személyekre, talán mi nem leszünk számonkérve, hogyan vigyáztunk egymás üdvösségére? Sokszor figyelmen kívül hagyjuk az angyalok jelenlétét, pedig érdemes hozzájuk is imádkozni” – tette hozza az ünnepi szónok.

A parókus feladatként a hívek lelkére kötötte, hogy este, lefekvés előtt mindenki imádkozza el az imakönyvből az őrzőangyalához intézett imádságot, legalább az ünnep napján. A Szent Liturgiát követően a Peleskére zarándokolt hívek a falu ékességének tartott és a görögkatolikusok által nagy becsben tartott Istenszülő-ikonhoz járultak.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Pallai Béla

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

", "image": [ "https://www.nyirgorkat.hu/kepek/hirek/index/7317.jpg" ], "datePublished": "2024-05-07T14:24:43+02:00", "dateModified": "2024-05-08T14:19:31+02:00", "author": { "@type": "Organization", "name": "Nyíregyházi Egyházmegye" }, "publisher": { "@type": "Organization", "name": "Nyíregyházi Egyházmegye", "logo": { "@type": "ImageObject", "url": "https://www.nyirgorkat.hu/kepek/vegyes/logo.png" } }, "mainEntityOfPage": { "@type": "WebPage", "@id": "https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=7317" }, "description": "A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola névadóját, Nagy Szent Atanázt minden évben május 2-án ünneplik. " }

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert