December 4-én 18 órától a debreceni Lautitia Gyermekkórus ad karácsonyi koncertet a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban.
A Gyermekkar a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola kórusa. Az együttes már 1959 óta létezik, Lautitia Gyermekkarként 2006 óta, amikor Nemes József lett a kórus karnagya, aki gyermekként szintén itt énekelt. Az elmúlt, több mint 58 év alatt számos hazai és nemzetközi kórusverseny díjazottjai és fesztivál résztvevői. Állandó szereplői a debreceni Kodály Filharmónia és a Csokonai Színház produkcióinak, valamint gyakran tesznek eleget a Görögkatolikus Egyház és a város felkérésének is. Az utóbbi évek eredményeiből és elismeréseiből kiemelkedik az Európa- és világbajnoki cím, a KÓTA- és a Hajdú-Bihar Megyei Prima-díj, valamint a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen elért sikerek. A legfontosabb mégis az, hogy Görörgkatolikus Egyházunk új ékköve, a Lautitia Gyermekkar egy olyan közösségé vált, amelynek a tagjai egymást szeretik, tisztelik és a közös alkotás lehetősége mindenkinek folyamatos, új kihívást jelent a mindennapokban.
A székesegyházban december 4-én csendül fel kórusmuzsikájuk, mely a karácsonyra való készületünk egyik meghatározó élményévé válhat.
Az esti Szent Liturgia utáni negyvenperces koncert ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Forrás: Szent Miklós-székesegyház, fotó: fotó: Kiss Annamarie
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 | 14 | 15 | 16 |
17 |
18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |