Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Mt 15,21-28

Krisztusban Kedves Testvérek!

Világos az egész Újszövetségben, hogy Jézus küldetése Izraelnek szól. Az egyetemes küldetés csak nagypénteken lép életbe, amikor Izrael végképp lemond közvetítő szerepéről, s helyébe az új Izrael, az Egyház lép. A jelenet kiemeli a különbséget a hinni kész pogány és a hitetlen zsidó között is. Az egész jelenet hitelesen palesztinai színezetű, nem tudományos vita, hanem paraszti gondolkodás, amely a talányt is a maga javára fordítja ki. A közmondás is megfelel a zsidó szemléletnek: a pogány nép tisztátalansága miatt „kutya”. Nem mai szemmel kell néznünk ezt a közmondást. Az elbeszélés mondanivalója: Jézus előtt csak a hit számit. Jézus mindenütt elfogadja a hitet. 

Aki nem szereti Jézust ugyancsak fennakadhat viselkedésén más esetben is, de most a kánaáni pogány asszony esetében különösképpen. Jézus éppen azzal viselkedik ilyen föltűnően elutasítóan vagy mereven, akiről saját maga mondja: Asszony nagy a te hited. Ez a Jézus által elismert hit már akkor is megvolt benne, amikor Jézus felé közeledett. És lehetetlen, hogy a lelkekbe látó Jézus ne vette volna észre ezt az általa is elismert hitet.

És mégis! Az asszony kiáltó szavára „egy szót sem válaszolt neki”. Az nyilván nem hagyta abba, mert Jézus helyett most már a tanítványok veszik pártfogásba – mondják: Küldd útjára, mert kiáltozik utánunk. De Jézus a tanítványok közbenjárását is elutasítja. Méghozzá eléggé mereven és határozottan. Ez nem riasztja meg az asszonyt, hanem odajött, és e szavakkal borult le előtte: ”Uram, segíts rajtam!” Azt várná az ember, hogy az az irgalmas szívű Jézus, aki minden halk sóhajtást meghallott, és sokszor elég volt megpillantania a nyomorúságot és mindjárt kéretlenül is segítségére sietett a szenvedő embernek (pl. a naimi özvegyasszonynak nem kellett kérnie semmit, „Jézusnak megesett rajta a szíve”; vagy a 38 éve beteg ember esetében (Jn 5,1), az anyának ezt a kitartó és lélekbemarkoló kérését tudomásul veszi. De nem, mert még az előbbi elutasításoknál is keményebben szól – sok mai ember megbotránkozására –, hogy „nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét, és a kutyáknak dobják”. Ez már a csúcsa az elutasításnak.

És mindezt azzal az asszonnyal teszi, akiről maga állítja ki a bizonyítványt, hogy nagy hitű!

Hányszor vagyunk úgy, mint ez a kánaáni asszony, hogy sokszoros és nagyon is indokolt és önzetlen kéréseinkre csak hallgat az Úr, és nem kapunk semmilyen feleletet. Máskor meg elutasítani látszik kérésünket, akár a tények, akár egy orvos, tanár, pap vagy egy tisztviselő által. Sőt goromba elutasításban is lehet részünk folytonos rimánkodásunkra. Ilyenkor kétségbeesünk a magunk lelkiállapota felett, és azt gondoljuk, hogy Isten is elhagyott bennünket. Mintha Isten játszana az idegeinkkel.

Lisieux-i Szent Teréz azt mondja: Hadd játsszon az Isten. Úgy képzelte magát, mint a Gyermek Jézus ütött-kopott játéklabdája, amivel mindent lehet csinálni, kénye-kedvére. Jézus tudja kivel mit lehet csinálni. Mi vállaljuk-e a nagy lelkeknek a kánaáni asszonytól kis Terézig terjedő sorát és sorsát életünkben?

Amikor mi egy bizonyos szándékra imádkozva szinte gépiesen elmondjuk a Miatyánkot, nem kellene megállni ott, hogy „legyen meg a te akaratod”? Nem kellene-e hosszan elmélkedni arról, hogy Isten mindig többet ad, mint napi kéréseink, hogy mindig önmagát akarja adni? 

Ne essünk hát kétségbe, ha hosszadalmas imáinkra az ég hallgatni látszik. Ha ezzel a nagyhitű asszonnyal így tett az Úr, megteheti velünk is, noha meg van győződve hitünkről és Isten iránti szeretetünkről. Ámen!

Forrás: dr. Mosolygó Marcell, fotó: szeged.orthodoxia.org

Nyíregyházi Egyházmegye