A három legnagyobb magyarországi keresztény egyház püspökei találkoztak

A három legnagyobb magyarországi keresztény egyház püspökei találkoztak

A szokásoknak megfelelően az idén is megtartották a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház püspökeinek találkozóját, amelyre ezúttal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában került sor.

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat2023. szeptember 27. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 222 napja íródott

A megbeszélésen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői véleményt cseréltek a három egyházat érintő aktuális kihívásokról, és megerősítették a testvéri párbeszéd fontosságát. Áttekintették a demográfiai helyzetet, ezzel összefüggésben tájékozódtak a népszámlálás adataival kapcsolatban. A köznevelést övező vitákban szükségesnek tartják az erkölcsi nevelés súlyának növelését, a pedagógusok társadalmi megbecsülését, valamint bérük sürgős és érdemi rendezését. Fontosnak tartják, hogy a határon túli magyar közösségek gyermekeiket anyanyelvükön taníthassák. Ismét felhívták a figyelmet a béke fontosságára, hiszen a háború sosem lehet a béke és az igazságosság megteremtésének eszköze.

Budapest, 2023. szeptember 26.

 az MKPK Titkársága

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Nyíregyházi Egyházmegye

Ökumené, püspökök
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert