Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Lk 8,41-56

Krisztusban szeretett testvéreim!

Talán a világ legismertebb, bibliai ihletettségű műalkotása Michelangelonak a Sixtus-kápolnába festett gyönyörű freskója, a világ teremtése. Ennek a lélekemelő, valóban csodálatos alkotásnak a központi eleme Ádám teremtésének ábrázolása. A teremtő Isten szeretett teremtménye, Ádám felé nyúl, és a két ujj majdnem összeér. Ezt, a freskóba fagyott ám mégis olyan eleven érintést érezte a művész a legkifejezőbbnek arra, hogy a teremtés csodáját bemutassa. Nemhiába választotta egyházmegyénk is podcastjának jelképéül ezt a pillanatot, címéül pedig az Érintőt. De hogyan is kapcsolódik a megfestett csoda a mai nap, a pünkösd utáni 24. vasárnap evangéliumához?

Lukács evangéliuma Jézus két csodáját írja le. Egy a 12 éve súlyos betegség alatt görnyedező asszony gyógyulását, aki minden reményét elvesztette, hogy élete legnagyobb terhétől szabaduljon. A másik pedig a világ talán legnehezebb, legelviselhetetlenebb tragédiája: egy ártatlan, 12 éves gyermek halála, akinek életéért édesapja, Jairus könyörgött a Mesternek. Mind a két esetben Jézus tetteivel bizonyítja, hogy az Emberfia ura az életnek és a halálnak, az egészségnek és a betegségnek is. Ami azonban a legszembetűnőbb ezekben a csodákban, hogy szinte szemünk előtt elevenedik meg Michelangelo festménye. Ahogyan azon az egymás felé kinyújtott teremtő és teremtményi kéz érintéséből Ádám és az egész világmindenség élete származik, úgy a csodákban az érintés szintén életet fakaszt.

A beteg asszony megérintette hátulról Jézus ruhája szegélyét. A teremtmény kinyúlt a teremtő felé. Mi minden volt ebben az érintésben! A 12 esztendő reménytelensége, az orvosoktól orvosokig való járkálás, a folyamatos csalódás, a végső kétségbeesés, talán kicsit az örökre lemondás is, a könnyek között eltöltött éjszakák és nappalok, de sokkal inkább a remény. »Itt van a Mester, aki már annyi mindenkit meggyógyított! Talán engem is? Hátha…« – kinyúlt, megérintette Jézust. Hátulról: talán szégyellve betegségét és elesettségét. A teremtmény megérintette a Teremtőjét – és az érintésből élet fakadt. A súly, amely megnyomorította, a betegség, amely fogságban tartotta, azonnal leszakadt róla. Új teremtés, új élet kezdődött számára. Mert merészelt kinyúlni Isten felé: hittel, reménnyel és szeretettel.

A másik csoda Isten ember felé nyújtott, segítő és életadó keze. Egy halott kislány. Legnagyobb tragédia, ami egy családdal történhet. Egy elhervadt virág, amely még nem is pompázhatott kibomló szépségében. Egy összetört apa, aki könnyeivel küzd, de mégis erősnek kell látszania. Egy édesanya, akinek most tépte ki anyai szívét a kegyetlen halál. És az értetlen tanítványok: miért kellett? Nem lehetett volna…? Mit vétett?

És jön Jézus, az Élet Ura, aki kinyújtja a kezét a halott leány felé és megfogja azt. Megtörtént az érintés: és az élet visszatér! Mindannyian, a körülállók és mi is, a csoda újkori tanúi a húsvéti csodát megelőlegezve énekeljük, mit énekeljük, kiáltjuk bele a nagyvilágba: „és a sírban lévőknek, életet ajándékozott.”

Isten és ember találkozásából, szelíd érintéséből a mai evangélium tanítása szerint élet származik.  Mi pedig, a csodák mai szemlélői irigykedve mondhatjuk nagyböjti énekünket idézve: „ó, ha én is ott lehettem volna…”, ó, ha én is megérinthetném Jézus ruháját! Ha én is megszabadulhatnék fájdalmaimtól, betegségeimtől, aggodalmaimtól, félelmeimtől!  Krisztus azonban nekünk is az élet örömhírét és csodáját hirdeti. Ma is, velünk is történnek csodák. Csak meg kell ragadnunk Isten felénk nyújtott kezét! Nem félve, lesütött fejjel, esetleg durcás gyermek módjára, hátratett kézzel kell megállnunk Teremtőnk előtt, hanem őszinte, reményteljes szívvel kell kezünket nyújtanunk felé! Észre kell vennünk, hogyan próbál megérinteni bennünket gyermekeink mosolyában, párunk melengető érintésében. Egy őszinte mosolyban, egy együttérző pillantásban, egy közös sóhajban. Az életünk apró, de annál fontosabb csodáiban, amikor összeérhet a teremtő és teremtményének ujja, hogy a világ legnagyobb művét, az örök életet hozza létre! Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon is.

Szöveg: Egri Tibor

Nyíregyházi Egyházmegye