Érintő  – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Lk 17,12-19

Szívesen emlékszem vissza általános iskolai éveimre. Azokra az időkre, amikor kedves tanáraink segítségével készültünk a nagybetűs életre és ízlelgettük a tudás édes gyümölcseit. Egyik fizika óránkon a legegyszerűbb kísérletet végezte el szeretett tanárunk. Két mágnest rakott egymás közelébe. Mi pedig – tanulatlan és a természet apró csodáira rácsodálkozó gyerekek – meglepődve vettük tudomásul, hogy a mágnesek azonos pólusai taszították, míg a különböző pólusok vonzották egymást. Tanárunk természetesen elmagyarázta a jelenség lényegét, sőt, rögtön coelho-i magasságokba is emelkedett, amikor a kísérlet eredményét életbölcsességgé nemesítette: „látjátok, az ellentétek vonzzák egymást”!

De miért is jutott eszembe ez a régi történet Jézus Krisztus csodájának, a tíz leprás meggyógyításának története kapcsán? A szentírás tanúsága szerint Jézus Krisztus vonzotta az embereket. Istenségébe oltott teljes embersége, érthető és átélhető példabeszédei, emberi sorsokat megfordító csodái mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy személye és tanítása vonzó legyen követői számára. Ez a kézzelfogható emberszeretet vonzotta hozzá a tíz leprás beteget is. Tíz megbicsaklott emberi életet, amelyet tönkretett a szörnyű és gyógyíthatatlan betegség. A társadalomból kiszakított életeket, akik végső és egyetlen reményükként tekintettek jézusra. A két pólus, az élet és az egészség ura Jézus Krisztus, valamint a beteg emberek sorsfordító találkozásban kapcsolódtak egymáshoz, mint a mágnes két ellentétes pólusa. Ebből az egymásra, Istenre találásból pedig gyógyulás és új, teljesebb élet fakadt: mindannyian meggyógyultak. El sem tudjuk képzelni azt az örömöt, amit a leprások érezhettek: számukra tényleg egy új születésnap volt a Jézussal való találkozás napja!

Ám a történet itt nem ért véget, hanem igazán itt fordult „emberi”-re. A tíz gyógyult közül csupán egy tért vissza, hogy hálát adjon gyógyulásáért. Csupán egy! Maga Jézus is szomorúan kérdi az egyetlen visszatérőt: „hát a kilenc hol maradt”? Ebben a szomorú, ám cseppet sem ismeretlen kérdésben már felsejlett a kereszt botránya. „Ezeket gyógyítottam én, akik hála helyett keresztre feszítenek?” – kérdezhetné szomorúan Jézus. De soha nem kérdezte! Soha nem vesztette el bennünk, emberekbe vetett hitét – bármi történt is! Bármennyire is tapasztalta a hálátlanságot, a felejtést, az elárulást – mégis meg akart bennünket váltani. Magához akart és most is akar vonzani.
Akkor mégis miért bukott el a kilenc leprás a hála és köszönet útján és talált vissza csupán egy? Mert mind a tíz meggyógyult, de csak egyikük változott meg, cserélte meg a pólusát. A kilenc testileg egészséges lett, de lelkük ugyanaz az űzött vad maradt, mint betegségük idején. Az az egy viszont ténylegesen megérezte az isteni vonzalmat – lelke is megszabadult a betegségtől, hálával és szeretettel telt meg. Ő tényleg és teljesen meggyógyult. Mert akart és tudott megváltozni, engedni a mindeneket magához húzó Istennek, hogy testileg-lelkileg vonzza őt. 

Példája számunkra adventben, a várakozásban élő keresztény embereknek is követendő. Bennünket is vonz Isten szeretete, különösen az adventi készületben, a karácsony csodájára való várakozásunkban. Mi is érezzük, hogy valami csoda van készülőben, valamilyen nem-átlagos módon szeretne bennünket Isten szeretete megszólítani.

Hogy milyen lesz a karácsonyom, hogyan érint meg az emberszerető Isten engem is, az azon múlik, hogy hajlandó vagyok-e megváltoztatni a polaritásomat. Engedem-e, hogy a születés csodája engem is magához vonzzon? Akarok-e a hálás szívű, köszönetet mondó gyógyult lenni?

Mert ha nem, akkor valószínüleg nem lesz igazi karácsonyom! Ha csak a kitakarítandó szobák számán szörnyűlködöm, ha a harminc féle sütni-főznivaló elkészítése foglakoztat, ha lelki szemeimmel borzongva látom, hogy mennyire el leszek fáradva, mire mindennel elkészülök és már előre, epedve várom a két ünnep közötti időt, amikor 24 órát aludhatok megszakítás nélkül – akkor tényleg nem születik meg nekem az élet ura!

De ha engedem, hogy Isten magához vonzzon az ünnepi készületben és a megtestesülés misztériumán keresztül, ha félre tudok tenni minden földi gondot, ha tényleg, csak Őrá akarok koncentrálni, akkor hiszem, hogy áldott, sorsfordító és valóban testet-lelket gyógyító ünnepek várnak reánk.

Őszinte szívvel és imádsággal kívánom ezt minden kedves testvéremnek. Ámen

Az elmélkedést meghallgathatja a különféle szolgáltatóknál (Google Podcast, Apple Podcast, Spotify).

Szöveg: Egri Tibor, fotó: nagyatad.reformatus.hu

Nyíregyházi Egyházmegye