NEWS ARCHIVE

Szeretni és imádni

Szeretni és imádni
2011. március 28. 11:02

Az emberek hajlamosak túlzásokba esni. Egy középiskolás fiú bevallja egy lánynak, hogy szereti, pedig csak arról van szó, hogy tetszik neki. Nagymamák, szülők bizonygatják, hogy mennyire imádják unokájukat, gyermeküket. Nehéz lenne nekik elmagyarázni, hogy nem kell imádni! Elég lenne, ha feltétel nélkül elfogadnák gyermekeiket, gondoskodnának róluk, tisztelnék bennük az isteni (kép)mást, nem birtokolnák őket, hanem hagynák, hogy a saját egyediségük szerint fejlődjenek a jó irányba, vagyis szeretnék őket. (Akiket szeretünk, azokat szoktuk szeretteinknek hívni.)

Manapság vannak, akik bármire (ételre, évszakra, időtöltésre) az „imádom” kifejezést használják. Tetszik, kedvelem, kedvencem, szeretem, imádom – érezhető közöttük a különbség. A szavak igazi tartalmának megtalálása fontos feladat. Ady Endre egyértelműen, érthetően fogalmazott Karácsony című versében:

„Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert