NEWS ARCHIVE

A hegyi zarándokkereszt

A hegyi zarándokkereszt
2011. május 9. 16:27

Már négy éve egy Sajópálfala-Szikszó zarándokút szervezése kapcsán fölmerült egy iránymutató kereszt állítása. Akkor Fedor Péter parókus indíttatására el is készült egy kereszt, mely a két település közötti domb gerincén lévő földmérő pontnál lett felállítva. Azonban egy viharos idő a keresztet kettétörte. Már akkor fölmerült egy másik kereszt készítésének a gondolata. A megvalósulás azonban 2010-ig váratott magára. Az új kereszt elkészülte már Moldván Tibor parókusnak köszönhető. Többször is terveztük a kereszt kivitelét, azonban az időjárás mindig közbeszólt. De aztán eljött 2011 tavasza. Nagypéntek reggelén, verőfényes napsütésben indultunk az épülő templomunktól a megerősített 5 és fél méteres keresztünkkel a fölállítás helyére. 22 fős csapatunk gyermekekből, asszonyokból, nyugdíjasokból és néhány középkorú férfiből állt.

Moldván Tibor atya vezetésével vállunkra vettük a közel 100 kilós keresztet és elindultunk vele. Először nagy lendülettel haladtunk, néhány száz méter megtétele után a kereszt súlya egyre csak növekedett, tempónk lassult és a dombtető nagyon távolinak tűnt. Kis idővel később már csak Tibor atya imádsága és a nagypénteki események felidézése tartotta bennünk a lelket. A domb lábánál már ólomsúlya volt a keresztünknek. Olyan volt, mintha minden bűnünk súlya nehezedne a vállunkra. Pedig csak ekkor jött az út neheze. A domboldal egyre meredekebb, a lábunk egyre remegősebb, a kereszt súlya pedig elképzelhetetlenül nehezebb lett. Így értünk föl a fölállítás helyére. Itt találkoztunk a Sajópálfaláról érkező Polgári László atyával, a település polgármesterével és néhány fős lelkes csapatukkal. Közösen állítottuk fel a keresztet Krisztus Urunk dicsőségére és a Mária úton zarándoklók jobb tájékozódása érdekében.

Nagypénteken így lettünk részesei Krisztus Urunk kínszenvedéseinek és dicsőségének.

Mazúr József
fafaragó

(Zarándok keresztünket e sorok írója, Mazúr József fafaragó művész készítette, hála neki érte. Köszönet a kereszt helyének gondos előkészítéséért Koscsó Ernő egyházközségi képviselő úrnak és mindenkinek, aki hordozta e napon Krisztus Urunk keresztjét.)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert