NEWS ARCHIVE

Ünnep Nyírvasváriban

Ünnep Nyírvasváriban
2011. június 17. 14:35

2011. június 15-én Nyírvasváriban ünnepélyesen átadták a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás új épületeit. Az eseményen meghívott vendégként jelen volt Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök úr, Balogh Annamária a Nyírvasvári Alapszolgáltatási Központ nappali idősellátás vezetője, Nyitrai Imre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő a Többcélú Kistérségi Társulás Elnöke, Tóth Zoltán Nyírvasvári polgármestere, továbbá a történelmi egyházak képviselői, a környező települések polgármesterei, a Többcélú Kistérségi Társulás vezetői és Nyírvasvári képviselő testülete.

Hét önkormányzatot érintett a beruházás, amelytől – közösségformáló szerepe mellett – azt várják, hogy jelentősen javít a szociális ellátáson, a rászorulók életminőségén és az idősekről való gondoskodás kvalitásán. Felszólalóként Dr. Simon Miklós képviselő úr méltatta a kezdeményezést. Elmondta, hogy a program Uniós pályázaton 233 millió forintot nyert arra, hogy szociális alapszolgáltatásokat nyújtson Piricse, Nyírvasvári, Nyírgyulaj, Nyírcsászári, Nyírderzs, Penészlek és Nyírmihálydi összesen több mint tízezer lakosának. Az alapszolgáltatások – melyek keretébe a nappali idősellátás, a házi betegápolás és családsegítő elérhetősége tartozik – az önkormányzatok tulajdonában vannak, a Többcélú Kistérségi Társulás működtetésében.

Kocsis Fülöp püspök úr házszentelési szertartást tartott, melynek zárásaként elmondta, hogy nagy örömmel töltötte el Balogh Annamária vezetőnő meghívása. Annak ellenére, hogy az egyháznak nem volt szerepe a pályázati programban, a meghívás kedves gesztusával kifejezték, hogy a Magasságos Isten segítségét kérik a szakszemélyzet munkájához. Püspök úr szentbeszédében emlékeztetett a zsoltáros figyelmeztetésére: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők.” Isten áldása nélkül hiába van minden jó szándékú törekvés, de ha Isten segítségét kérjük a munkánkra, meghatványozódik az eredmény. A szentelési szertartással püspök úr Isten áldását kérte az ott tartózkodókra, dolgozókra, a kezdeményezésre és nem csak az épületátadás ünnepi napján, hanem a dolgos hétköznapokon is. A prédikáció végén püspök úr elmondta, hogy az idősödő ember, érezve élete végének közeledtét, nem tud Isten nélkül élni. Az átadott épületekben dolgozók az idősek és rászorulók számára nemcsak emberi jó szándékot és humánus segítséget tudnak nyújtani, hanem a kért isteni áldást is.

Az ünnepség befejezéseként Nyírvasvári állófogadással kedveskedett a meghívott vendégek számára. Nagy pillanat volt ez a település életében, és olyan meghatározó élmény, melyet püspök úr írt szívünkbe.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert