NEWS ARCHIVE

„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket.” (Róm 15,7)

„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket.” (Róm 15,7)
2012. január 9. 15:17

Nem mindennapi pásztorjátéknak lehettek részesei azok, akik az új esztendő második vasárnapján, január 8-án Nyíregyházán a kertvárosi görögkatolikus templomban vettek részt liturgián.

A Huszár –telepi általános iskolánk, ahol 17 elsős gyermek ismerkedik az írás -olvasás világával, a kertvárosi gyülekezethez van a legközelebb. Az iskolai kápolnájában és a hittanórákon Hülvely Zoltán atya, az iskola lelki igazgatója vezeti be a gyerekeket Jézus iskolájába. Két hónappal ezelőtt Obbágy László parókus atya meghívására már voltak a gyerekek a kertvárosi templomba.

A mai napra egy újabb meghívást kaptak, vigyék el az Örömhírt, Jézus születésének történetét.

Izgatott volt mindenki gyerekek, tanítónénik, Zoltán atya egyaránt. Hogyan fognak szerepelni, bár december 20-án már bizonyítottak, hogy fognak viselkedni, még nem is voltak templomban liturgián, csak az iskola kápolnájában. És valljuk be őszintén ebben az előítéletektől hangos világban féltünk, mi lesz ha valami nem jól sikerül.

Mondhatnánk azt is megtörtént csoda!

Ezek a cigánygyermekek, ma ott a kertvárosi templomban a magyarság felé az örömhírt hozták. Az örömhírt, hogy Jézus Krisztus megszületett, és értük is megszületett, mert ahogy Sója Miklós atya mondta:”az Isten Őket is embernek teremtette.”

A pásztorjáték végén a gyerekek előbb cigányul majd magyarul a Mennyből az angyalt énekelték.

A gyerekek az örömhírt hozták, az örömhírt hogy „mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban”, s mindnyájan ott a kertvárosi templomban, velük együtt énekeltük a műsor végén aMenyből az angyalt, mert mindnyájunknak egy volt a fontos, Krisztust dicsérni.

S akik ott voltunk azt az örömhírt visszük, adjuk tovább, amit sajnos a média nem vállal fel, hogy cigány és magyar együtt dicsérte az Urat.

Köszönet Szatmáriné Kovács Marikának, Szilágyi Tiborné Tündének, Gyurikovits Andreának, Tuba Andreának, Hülvely Zoltán atyának a felkészítésért, s mindazért a szolgálatért, amit a gyerekekért végeznek.

Köszönjük a szeretetvendégséget, az ajándékokat a fa alatt, amellyel a gyerekeket várták és fogadták. Köszönjük Obbágy László atyának és a kertvárosi gyülekezetnek, hogy befogadtak minket.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert