NEWS ARCHIVE

Ezeréves görög kézirat hasonmás kiadásban

Ezeréves görög kézirat hasonmás kiadásban
2009. december 18. 18:56

Az alapítása ezredik évfordulóját ünneplő Pécsi Egyházmegye értékes kiadvány megjelentetésével zárja a 2009-es, jubileumi esztendőt: Janus Pannoniusnak, az egyházmegye 25. püspökének tulajdonát képezte az a könyvritkaság, mely nem csupán a négy evangélium görög szövegét tartalmazza, hanem kommentárokat is, mégpedig a görög egyházatyák írásai alapján.

Az eredeti kéziratos kódex abból az időből való, amikor még a keleti és a nyugati egyház teljes közösségben volt egymással, vagyis az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadás előtt keletkezett. Az 1000 körül készült kódexről 1860-ban Pesten kétnyelvű kiadás jelent meg, mely az evangéliumok fordítása mellett a bizánci magyarázó jegyzetek fordítását is tartalmazza. Ennek fakszimile kiadását adja közre a jubiláló Pécsi Egyházmegye.

A kötetet, a magyar államalapítással egyidős, bizánci Evangelistariumot tartalmazó görög kézirat kétnyelvű, fakszimile kiadását december 9-én a pécsi Dómmúzeumban mutatta be Udvardy György püspök és Kalota József, a Konstantinápolyi Patriarkátus Magyarországi Exarchátusának érseki vikáriusa. Az előszót Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka írta. A bemutatón köszöntőt mondott Mayer Mihály pécsi megyéspüspök.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert