NEWS ARCHIVE

Oroszországnak ítélték a nizzai ortodox székesegyházat

Oroszországnak ítélték a nizzai ortodox székesegyházat
2010. január 22. 12:56

„Az Oroszországi Föderáció a terület, a székesegyház és a székesegyház minden vagyonának egyetlen tulajdonosa” – jelentette be Nizza város feljebbviteli bírósága második táblájának elnöke.

A Szent Miklós-templom az Oroszország határain kívül épült legnagyobb orosz ortodox templom. II. Miklós emeltette 1912-ben a Francia Riviéra fővárosában, ahol 1865-ben elhunyt nagybátyja, Nyikoláj Alekszandrovics cárevics.

A templom a cári család tulajdona volt, majd az 1920-as években a székesegyház tulajdonjogát a nizzai Ortodox Egyesület szerezte meg, az egyházközség pedig a Konstantinápolyi Patriarkátus párizsi székhelyű Orosz Exarchátusának joghatóságát választotta. 2007. december 31-én a térítésmentes bérleti szerződés lejárt. Az orosz állam bírósági úton kezdte követelni a cári család korábbi tulajdonát, mivel a történelmi dokumentumok szerint a templom és környéke földterületét a cári család vásárolta meg, amelynek vagyonát a szovjet állam – ennek jogutódja a mai Oroszországi Föderáció – államosította.

A nizzai Ortodox Egyesület ezzel szemben azt állítja, hogy a területet a cári család magánvagyonából vásárolta meg, nem pedig állami pénzből, és a templom is a cári család magánvagyonából épült fel, ezért a mai Oroszországi Föderáció nem lehet annak jogos tulajdonosa.

A bíróság 2009 novemberében tartotta az első tárgyalást az ügyben. Ezután a felek bejelentették, hogy fellebbeznek, ha nem az ő javukra hoznak döntést. Nizza város feljebbviteli bíróságának alelnöke kijelentette, hogy fellebbezés esetén a per évekre elhúzódhat, mivel először a provance-i bíróságra, majd a párizsi feljebbviteli bíróságra kerülhet az ügy.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert